Utolsó rész, és igen tudom, hogy sokat kellett rá várni, sajnálom :( de köszönöm annak aki elolvasta, és remélem azért nem volt olyan rossz első próbálkozás :)

12. rész

2 évvel később

Nehéz. Nagyon nehéz. Sokszor csak ülök a szobámba, csendben, magányosan, és úgy érzem nincs értelme az életemnek. Csak apu miatt tartom magam, de belül mardos a bűntudat. Soha nem tudom elfelejteni, hogy ha nem kezdeményezek kapcsolatot valaki mással, akkor nem veszünk össze Olivérrel, és akkor ez az egész nem történik meg. Apu persze mindig nyugtat, hogy ne magamat okoljam, hiszen ha ennek így kellett történnie, akkor enélkül is megtörtént volna. Lehet, hogy igaza van, de mi van ha nem? Akkor mégis az én hibám? Annyi kérdés maradt bennem, amire már sose kapok választ... Két ember hagyott itt, akiket mindennél jobban szerettem, és úgy érzem, ezt nem tudtam eléggé kimutatni irántuk, és nem becsültem meg őket eléggé.

Azóta sok minden változott, úgy érzem sikerült feldolgoznom az eseményeket, és már csak a magányos, egyedül töltött pillanataimban gondolok a gyászra. A fájdalom soha nem fog eltűnni az életemből, de talán így a legjobb.
Niki és Anna rengeteget segítettek, sokat beszélgettünk, de amikor csak csendben akartam lenni és bámulni a szobám falát, akkor abban is partnerek voltak, amit nagyon köszönök nekik, hiszen nem lehetett egyszerű nekik sem, mikor ők is fiatalok, és legszívesebben buliznának, vagy szórakoznának, de soha nem láttam az arcukon, hogy ez bármiféle gondot okozott volna nekik.
Apu is nagyon jól viselte a történteket, sose láthattam sírni, pedig tudom, hogy sírt, nem is keveset, mert este a szobájából mindig halk zokogás tompa zaja szűrődött ki. De előttem soha nem mutatta a gyengeségét, ami talán így volt a legjobb, mert akkor én is könnyebben elsírtam volna magam. Ami azt illeti én is rengeteget sírtam, de én sem szerettem apa előtt. Mára már nem szoktam sírni, csak ha régi képeket nézegetek, akkor persze felszakadnak a régi, de talán mára már begyógyulni látszó sebek.
Hogy mi történt Gáborral és Kamillával? Igazából nem tudom. Úgy tudom szakítottak, mert utána még Gábor egyszer felhívott, hogy sajnálja ami történt, és esetleg találkozhatnánk. Nem gondoltam, hogy lehet még valaki ennél is bunkóbb, de gondoltam, lehet, hogy én értelmezem félre, és csak beszélgetni szeretne, ezért rákérdeztem, hogy mi a szándéka, és azt mondta, hogy mozizhatnánk, aztán beülhetnénk valahova, aztán majd meglátjuk... Na itt elszakadta a cérna, és a telefonba üvöltöztem vele, hogy mégis hogy képzeli, hogy én gyászolok, ő pedig erre egyáltalán nincs tekintettel. Nagyon mérges voltam, és megmondtam neki, hogy ne keressen többet, de utána még állandóan hívogatott, és sms-eket küldött, de nem válaszoltam rájuk, így előbb-utóbb eltűnt.
Azóta nem volt semmilyen kapcsolatom, igaz voltak jelentkezők, de én hárítottam, el a lehetőséget, mert úgy éreztem, hogy még nincs itt az ideje a továbblépésnek, még túl korai.
Elkezdtem az egyetemet is, egy évet halasztottam, mert abban az egy évben nem tudtam volna felhőtlenül koncentrálni a tanulásra és az egyetemi életre. Most viszont nem is baj, hogy valamivel lefoglalom magam. Az egyetemen rengeteg új barátot szereztem. Ők nem ismerik a múltam, ők egy életvidám, gondtalan lánynak hisznek, nem tudják, hogy a mosoly mögött egy vérző szív van. De nem is szeretném beavatni őket, mert nem akarom a sajnálatukat hallgatni. A fiúknak, akiket leráztam, azoknak sem az igazat mondtam, pont azért, hogy aztán ne legyen az, hogy mindenki engem sajnál, mert akkor újra előtört volna belőlem minden...
Apu persze állandóan mondja, hogy nyugodtam járjak szórakozni, és ne utasítsak el egyből minden fiút, ne legyen bűntudatom, mert már elég idő telt el, és senki nem fog rám rossz szemmel nézni, hiszen most vagyok fiatal, és most kell bulizni és ismerkedni. Én persze tudom, hogy igaza van, és biztosan anyuék is ezt mondanák.
Apuval azóta sokban változott a kapcsolatunk. Rengeteget beszélgetünk, mindent elmondok neki, és ő is nekem. Jó, hogy így alakult, hiszen eddig anya volt az akivel több dolgot megbeszéltem, és legalább ezek a beszélgetések nem tűnnek el az életemből. Időközben apuval megtanultunk főzni, amin nagyon sokat nevettünk és sírtunk is. Én valamennyire tudtam egy-két "trükköt", de apa teljesen sötét volt a konyhában, hiszen eddig mindig anya főzött ránk, de ezen is túl kellett esnünk. Együtt. Az egészben ez a legjobb, hogy nem hagyott magamra, a saját világába fordulva a gyász idejére -pedig alapjában véve ilyen típus, és azt várná tőle az ember- és nem hagyott magamra, a gondolataimba fordulva.
Abban a bizonyos egy évben pszichológushoz is jártam, mert eleinte nehezen ment az elfogadása annak a tudatnak, hogy nincsenek többé, de úgy érzem büszkém mondhatom, hogy túl vagyok a nehezén, és bármit is teszek, ők már nem jönnek vissza. Ennek valószínűleg így kellett történnie, és a mi dolgunk az, hogy ezt elfogadjuk...

11.rész

 Ez után a sokk után még nagyjából fél óráig ültünk a cukrászdában, és elfogyasztottam az ajándék sütimet. Amikor már éppen menni készültünk, apa mobilja megszólalt. Kicsit félrevonult telefonálni. Azt hallottam, hogy angolul beszél, de nem értettem a távolság miatt. Hirtelen megváltozott minden arcvonása. Az amúgy kedves és viszonylag sármos arca hirtelen mintha legalább 10 évet öregedett volna, a ráncai megerősödtek, és olyan fehér lett, mint a fal. Ahogyan ezt a jelenetet néztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Ahogy ott ültem a kis görög cukrászdában, és apát néztem, megint nagyon különös érzés fogott el. Hirtelen melegség szállta meg a testem, és mintha két erős, szerető kar ölelne át. Nem tudtam, hogy mit tegyek, de hagytam, hogy magával ragadjon az érzés, mert szinte éreztem, hogy ennek így kell történnie. Hirtelen az agyamban bevillant anya képe, ahogyan mosolyog rám. Aztán vége lett ennek a kellemes érzésnek, az ölelésnek. Ekkor mintha felébredtem volna, mintha csak egy álom lett volna az egészg mintha meg sem történt volna. Nem tudtam a dolgot hova tenni, de biztos voltam benne, hogy igazi volt. Amikor apa visszajött az asztalhoz, azonnal láttam, hogy alig él az idegtől. Rögtön felé fordultam, és én is éreztem a gyomromban egy enyhe görcsöt.

-Apa! Mi történt? Kivel beszéltél?- kérdeztem azonnal.

-Kicsim! Nagyon nagy baj történt…- itt elcsuklott a hangja, a szeme megtelt könnyel. Nagyon megijedtem.

-Micsoda?- kérdeztem szinte suttogva.

-Anyu és Olivér…-patakokban folyt a könnye, de már az enyém is.

-Apa! Mi történt velük??- most már üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért.

-Keresnünk kell egy kocsit. A mentők hívtak… lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondolnánk.- ekkor én már tudtam, és minden tiszteletem az övé, hogy ennyit is elbírt mondani. Visszamentünk a hotelba, és Gábort kezdtem keresni, de Kamillával futottam össze. Gondoltam, hogy ha elmondom, hogy miért kérjük a segítségüket, akkor félreteszi a haragot.

-Kamilla! Nagyon nagy baj van…- és akkor elmondtam ez egész történetet, ő is velem zokogott, megölelt, de azt mondta, hogy Gábor nem tud jönni, mert amikor jött le a szobájukból a lépcsőn, akkor valaki ellökte, és a csuklója csúnyán meghúzódott, de ő elvisz minket. Hamar a helyszínre értünk, ahol a mi kocsink volt totál káros állapotban, mentőkkel és tűzoltókkal körülvéve. Egyszerűen borzasztó volt a látvány. Egy mentős lépett oda hozzánk, és angolul kezdtünk beszélni egymással:

-Önök Mrs. Darvas, és Mr. Kormos hozzátartozói?- kérdezte a mentős.

-Igen, mi vagyunk! Mondja Uram, mi történt?- érdeklődött apa.

-Drága Uram!...Sajnálattal közlöm, Mrs. Darvas a helyszínen szörnyet halt, Mr. Kormost próbáltuk újraéleszteni, de sajnos rajta sem tudtunk segíteni. Már túl késő volt. Engedjék meg, hogy őszinte részvétemet nyilvánítsam.- ahogy ezeket a szavakat hallgattam, egyszerűen kitört belőlem a hisztérikus sírás, apa, pedig sápadt volt, és alig bírt a lábán állni. Én nem bírtam uralkodni magamon, amint Kamillára néztem nekiestem, és üvöltöttem vele.

-Mindenről a te hülye Gáborod tehet! Ha ő nincs, akkor ez az egész nem történik meg. Miért kellett nekünk egyáltalán találkoznunk? Miért nekik kellett meghalniuk?? Kamilla válaszolj, miért?- tomboltam és üvöltöttem, de Kamilla csak karonfogott, és a kocsiba rángatott. Én még akkor sem nyugodtam. Apa még beszélt a mentősökkel, majd beszállt a kocsiba, és szólt Kamillának, hogy mehetünk. Amint a hotelba értünk, én csak bevágódtam a szobánkba, belefúrtam a fejem a párnába, és sírta.

Egyszer csak kopogást hallottam az ajtómon, de nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni, így nem szóltam semmit. Az illető mégis benyitott, és Gábor volt az. Felültem az ágyban, és ő mellém ült.

-Hallottam mi történt. –kezdte halkan. Én nem szóltam, nem akartam beszélgetni. Majd folytatta: -Figyelj, én tudom, hogy most engem hibáztatsz, és valamilyen formán jogosan, mert igazad van abban, hogy nekem se kellett volna kezdeményeznem, mikor tudtam, hogy barátod van…

-Volt…- javítottam ki fájdalmasan.

-Hidd el, nagyon sajnálom, és ha visszamehetnénk az időbe, akkor nem így tennék, hidd el!

-Hallgass! Még ide mersz jönni? Nem. Nem mehetünk vissza az időben, ezt már nem tudjuk megváltoztatni- ordítottam neki, de aztán rájöttem, hogy én is ugyanannyira akartam, mint ő, és én is hibás vagyok az egészben. –Ne haragudj, csak ki vagyok borulva. Még mindig nem tudom elhinni, hogy többet nem láthatom anyát…-itt elcsuklott a hangom. –és Olivért, akit már nem szerettem úgy mint régen, de nem így akartam tőle elbúcsúzni, főleg, hogy már soha nem mondhatom meg ezeket neki. És én is ugyanúgy felelős vagyok a halálukért, én is ugyanannyira akartam ezt, mint te, úgyhogy bocsáss, meg azért amit az előbb mondtam. Azzal, már úgysem támasztom fel őket, ha téged okollak.- fejeztem be.

-Ugyan Lili! Te egyáltalán nem tehetsz semmiről, és ne okold magad. Én másztam rád, pedig nem kellett volna. –próbált nyugtatni Gábor.

-Nem ez nem igaz! Én sem tiltakoztam, amikor megcsókoltál, és én is ugyanannyira akartam, és élveztem azt a csókot, mint te.- tártam fel neki a gondolataimat és érzelmeimet.

-Tényleg?- kérdezte csodálkozva Gábor.

-Igen…- sütöttem le a szememet.

-Akkor nem bánod, hogy megtettem?- kérdezte.

-Nem. Mert nagyon klassz volt, és ha mondhatom ezt, akkor talán Olivérrel sose volt ilyen jó, de ezt akkor is tudtam, és most is tudom, hogy nem volt helyes. És a baleset sem emiatt volt, lehet, hogy ez így volt megírva, és amúgy is megtörtént volna.- csak azért tudtam ilyen józanul gondolkodni, mert előtte kisírtam magam, és nagyon sok mindent átgondoltam. Visszagondolva viszont ennek felét sem gondoltam így.

-Lili! Nem akarok tapintatlan lenni, de akkor talán van esélye annak, hogy mi ketten…- kezdte.

-Nem. Ez teljesen kizárt. Ha most veled összejönnék, akkor valóban megcsalnám Olivért, és mindig ő, és ez a végzetes baleset jutna eszembe a kapcsolatunkról. Viszont szeretnék kérni tőled valamit.- kezdtem. Gábor bólogatással jelezte, hogy megértette a hallottakat, bár nem ért vele egyet, a kérésemre azonban felkapta a fejét.

-Mi lenne az?- kérdezte.

-Ne szakíts Kamillával. Belehalna a fájdalomba. Ő tényleg szeret téged, és kérlek a kedvemért tedd meg ezt.- fedtem fel a kérésemet.

-Figyelj! Nem hiszem, hogy még mindig szeretne ezek után is, és nem hiszem, hogy meg tudna bocsátani.

-Szerintem meg igen. Ő tényleg szeret, és nem tudhatod, hogy mikor találnál még egy ilyen lányt. Csak ne légy hűtlen, ha kapsz tőle még egy esélyt.

-Hát, nem tudom. Amikor ez történt velem- a bekötött csuklójára mutat, nekem,  meg mintha villám csapott volna a fejembe, ahogy rájövök, hogy mi folyik itt. Hallom, hogy még beszél, de a szavait nem tudom felfogni. Hirtelen a szavába vágok:

-Ez kb. a balesettel egy időben történt igaz?- kérdezem a válaszát várva.

-Igen, kb. miért?- kérdezi.

-És tudod, hogy ki lökött fel?

-Nem.

-Na, hát én tudom.- kérdőn néz rám-Olivér.

-Mi??- csodálkozik.

-Szerintem így akart bosszút állni, mielőtt távozik a földről.

-Mi? Megijesztesz? Ilyen létezik?

-Szerintem igen. Velem is ez történt. Amikor apával sütizni mentünk, akkor hirtelen egy szív alakú sütit hoztak elém, amilyet nem is rendeltem. Aztán fojtogató érzést éreztem a torkom körül, aki valószínűleg Olivér lehetett, a hűtlenségem miatt- könny gyűlik a szemembe, és annyira sajnálom, hogy így kellett elmennie, hogy nem tudott nekem megbocsátani.-… utána pedig, amikor apa félrevonult a mentősökkel telefonálni, meleg, ölelő érzést éreztem, és anya képe jelenet meg a szemem előtt- csak hagyom, hogy a könnyem végigfolyjon az arcomon.- Érted már? Biztosan így történt.

-Igen, biztosan, de most hagylak pihenni, nagyon kimerülhettél-, kezd búcsúzni.

-Várj! És Kamillával mi lesz?

-Lili! Nem hiszem, hogy ez menne nekünk…

-Tedd meg a kedvemért! Ha úgy veszed, akkor Olivér egy jelet küldött azzal, hogy fellökött, hiszen nem akarja, hogy velem legyél, hanem hogy maradj a saját barátnődnél.

-Ja, persze. Olivér jele… Szép álmokat Lili, és ne gondolkozz sokat.- köszönt el, és lekapcsolta a lámpát. Nem igazán hisz nekem ebben a dologban, de én tudom, hogy így volt. Érzem.

Nem hagytam abba a történetet, csak nem volt ihletem, és nem akartam összecsapni. :) Jó olvasást! :)

10. rész

Gábor csókja édes volt, és nagyon kellemes. De tudtam, hogy ez akkor sem helyes. Komolyan mondom, neki nincs bűntudata ilyenkor!? Vagy ő már el is mondta Kamillának, és már meg is egyeztek?? Akkor viszont én vagyok baromi nagy slamasztikában. Nem akarom megcsalni Olivért. Ennél többet érdemel. Ezeken a dolgokon merengtem, amikor anya köhintett egy kicsit, és én teljesen elfelejtkeztem arról, hogy anya is a szobában van, és hogy éppen Gáborral csókolózok.

-Khm…- gyorsan elhúzódtam Gábortól, és vörös arccal anyára néztem.

-Bocsi…- szabadkoztam.

-Én inkább megyek, nem akarok zavarni- szólalt meg halkan anya.

-Anya!! Maradj!- mondtam halkan, de az indulat érezhető volt a hangomban. Anya visszaült az ágyra, és percekig mindhárman csak bámultunk magunk elé. Végül én szólaltam meg:

-Gábor! Ezt nem tehetjük. Meg kell beszélnünk a másik felekkel is, hogy mit akarunk.

-Nos. Én már mondtam, hogy Kamillával ez csak olyan látszólagos dolog. Nem sértődne meg ilyesmiért.

-Akkor is jobban tennéd, ha beavatnád.- erősködtem

-Minek? Úgysem szeret, úgy ahogyan te- kacsintott rám

-Honnan tudod??  Attól, mert eleinte nem úgy volt, attól még változhatott a dolog.- mondogattam csak azért is.

-Lili.- kezdte lassan, de úgy éreztem, hogy nem ért velem egyet.- Nem érdekel Kamilla véleménye, én veled akarok lenni, de lassan úgy érzem, hogy te valami teljesen mást szeretnél.

-Én is szeretnék veled lenni, de szerintem annyit megérdemel Olivér és Kamilla is, hogy tisztességesen szakítunk velük.- ekkor már ki voltam akadva.

-Oké. Akkor te legyél ízig-vérig jókislány, és törd össze Olivér szívét.- ordibált, és nagyon rám ijesztett.

-Micsoda?? Te nem akarsz szakítani Kamillával?? Ne is haragudj, de így én nem kezdek el veled semmit, hogy az előző kapcsolatod még véget sem ért.

-Nekem nincs semmilyen kapcsolatom Kamillával, és ami nincs, azt nem is tudjuk megszakítani.

-Ne haragudj Gábor, de én is a lányommal értek egyet.- szólalt meg végre anya.

Elegem lett az ordibálásból, és a feszült hangulatból, és éppen ki akartam sietni a szobánkból, de Olivérbe ütköztem az ajtóban. Ahogy meglátott minket, már majdnem kifordult az ajtón, de Gábor gúnyosan odavetette nekem a következő mondatot:

-Rajta Lili! Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor itt a remek alkalom bizonyítani.- elegem volt Gáborból. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok, de azt tudtam, hogy ennek véget akarok vetni. Nem akartam Olivért tovább átverni, hogy már nem szeretem úgy, mint régen. Nem tudtam, hogy Gáborral akarok-e valamit, de azt tudtam, hogy Olivérrel ennek vége, és ezt el is kellett neki mondanom.

-Igazad van.- kezdtem.- Olivér! Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt merszem elmondani, de a legkíméletesebben szerettem volna közölni veled…- itt elhallgattam. Olivér csak nézett le rá, ahogy a kerekes székben küszködök, és a könnyeimet próbálom megfékezni. Értetlenül meredt rám.

-Mit? Mit akarsz velem közölni? Azt, hogy a hátam mögött kavartál? Azt kell mondanom, hogy ezt nem lehet kíméletesen közölni.- a tekintete lesajnáló és megvető volt.

-Én… én sajnálom, de hidd el, hogy nem így akartam, hogy megtudd. Nagyon sajnálom, hogy már nem érzek irántad szerelmet, de fontos vagy nekem, és nem akartalak megcsalni.- ekkor már patakokban folyt a könnyem.

-Hát mégis sikerült.- vetette oda halkan, és viszonylag nyugodtnak tűnt, de láttam, ahogyan végigfut egy gondolat az arcán, és a szemei elsötétülnek. Nagyon megijedtem, és mint kiderült, volt is rá okom. Még sosem láttam ilyennek Olivért, de mintha csak elborult volna az agya, és Gábornak esett.

-Ez mind miattad, van!! Te tette ezt velem! E szemét!- Olivér ide-oda rángatta Gábort, mikor anya megpróbálta őket szétválasztani, én meg csak kiabáltam, de egyik módszer sem hatott rájuk.

-A barátnődnek nem lett volna, muszáj viszonoznia az érzelmeimet, de ő mégis ezt tette. Valószínű, hogy nem véletlen.- gúnyos szavak voltak ezek, ezt én is éreztem, és Olivért is nagyon megbántották Gábor szavai.

-Idefigyelj te mocsok! Ha még egyszer meglátom a képed a szobám közelében, én esküszöm…- ilyenkor Gábor már a falra volt kenve, de nem tudtuk megfékezni őket.

-Mesél, mi lesz, ha meglátsz errefelé?- Gábor egyre jobban idegesített ezzel a stílussal, és bár alig tudta ezeket a szavakat kipréselni magából, Olivér szorítása miatt, mégis nem kicsit érezhető volt szavaiban az élc, a cinizmus, a gúny.

-Gábor, most szerintem csak maradj csöndben!- utasítottam, mert elegem volt ebből az egészből.- Olivér, engedd el Gábort!- A két fiú hosszú másodpercekig bámult egymás szúrós tekintetébe, mintha még így is egymás fejéhet tudnának vágni szebbnél szebb gondolatokat, de végül Olivér szép lassan leengedte Gábort, és rám nézett.

-Azért nem ezt vártam volna tőled.- anya látta, hogy szólni akarok, de jobbnak látta, ha bele se kezdek, így felállt az ágyról, megfogta Olivér karját, és kivezette. Azt hallottam, hogy anya ezeket mondja Olivérnek: Olivér, drágám, menjünk el egyet kocsikázni, hidd el, jót fog tenni, ha kiszellőzteted a fejed. Olivér egy szó nélkül kilépett anyával a szobából, és elmentek. Anya nem tud vezetni, így gondoltam Olivér fog, aminek nem jósoltam sok jót. Hirtelen eszembe jutott, hogy még Gábor is ott van, akivel egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni.

Figyelj Lili…- kezdte volna.

-Ne is folytasd! Kérlek, menj el!- utasítottam.

-Beszéljük meg!- erősködött.

-Gábor! Nekünk nincs mit megbeszélni. Miattad történt ez az egész, és most ne is haragudj, de te vagy az utolsó, akit látni szeretnék.

-Már megbocsáss, de a megcsaláshoz két ember kell.- ezzel kifordult az ajtón, és én egyedül maradtam. Most végre el tudtam gondolkozni rajta, hogy mekkora bűntudatot érzek, mert Olivér, aki mindig kiállt mellettem, és nagyon szeretett, nem ezt érdemelte volna. Ráadásul egy ilyen futó kaland vet véget mindennek, mert természetesen 100 százalékig biztos voltam benne, hogy soha nem fogok összejönni ezek után egy ilyen beképzelt és nagyképű sráccal, mint Gábor. Kár, hogy erre csak most jöttem rá, hogy milyen valójában, és nem akkor, mikor elkezdődött ez az egész. Mielőtt végzetes önmarcangolásba kezdtem volna, épp a legjobbkor nyílt az ajtó. Apa lépett be rajta. Látta, hogy nem vagyok a legjobb passzban, és elmeséltem neki az egészet.

-Nyugodj meg kicsim, még nincs minden veszve.- biztatott apa, bár úgy gondoltam, ezt csak közhelyből mondja.

-Nem kell szépeket mondanod, fel voltam készülve mindenre, a legrosszabbra is.- mondtam.

-Hol van most Olivér?- tudakolta apa.

-Anyával kocsikáznak.- feleltem halkan.

-Akkor, ha hazajönnek, akkor próbál meg beszélni vele, addigra úgyis lenyugszik egy kicsit, és lehet, hogy másképpen fogja látni a dolgokat.- apa még mindig reménykedett.

-Erre nem látok sok esélyt, de a kedvedért meg fogom próbálni.- még egy mosolyt is erőltettem az arcomra, csak hogy apa boldog legyen.

Na gyere! Elmegyünk sütizni a sétányon lévő kis cukrászdába, amíg anyáék odavannak.- hívott magával apa. Ettől kicsit jobb lett a kedvem, és a süti is nagyon finom volt. Sokat beszélgettünk apával, mikor hirtelen iszonyosan szorító érzést éreztem a mellkasomnál, és a fuldoklás szélén álltam. Apa nagyon megijedt, nem tudta, hogy mit csináljon, ám pár perc múlva elmúlt. Soha nem éreztem még ilyet. Nagyon megijedtem, és néhány percig levegőt is alig kaptam.

-Drágám! Jól vagy?- nézett rám elkerekedett szemekkel apa.

-Igen, most már igen.- néztem rá könnyes szemekkel.

-Na, de mi lehetett a baj?- rémült meg apa is. Ahogy ezeket a szavakat kimondta, a pincér kihozott elém egy csodaszép szív alakú sütit. Mondtam, hogy én nem rendeltem ilyet, de ő erősködött.

-Ez meg mi volt?- Én sem tudom, de nagyon rossz előérzetem van…

9. rész

 Nem lett olyan hosszú, de szerintem sok minden kiderül benne, nem is lett olyan rossz, és gyorsan is hoztam :) Jó olvasást!

Amikor eljöttem Gábortól, hirtelen megpillantottam a többieket, amit ott álltak a hátam mögött. Nem igazán beszélgettek, és nem is mosolyogtak. Nagyon féltem attól, hogy talán megláttak minket. Ezt ki kellett derítenem. Odaléptem hozzájuk, és Olivérhez fordultam:

-Szeretnék veled beszélni.- suttogtam halkan.

-Ezt ne most!- rázott le hirtelen, mire nagyon megijedtem, és próbáltam elkapni a tekintetét. A szemében dühöt, és csalódottságot láttam. A gyomrom forogni kezdett. A szüleim morcosan meredtek maguk elé, és kimaradtak a beszélgetésünkből. Kamillára néztem, de meglepetésemre, ő is mogorván nézett rám. Elegem volt az egészből, hogy mindenki úgy tesz, mintha haragudna rám, de senki nem mond semmit, és nem akarnak velem beszélni.

- Mi baja van mindenkinek velem?- fakadtam ki dühösen, hátha így valaki mond valami magyarázatot. De semmi. Mintha meg se hallottak volna. -Halljátok? Haragszotok rám? –fakadtam ki.

-Hagyjuk!- suttogta Olivér, de olyan tekintélyt parancsoló hangon, hogy könnybe lábadt a szemem.

-Nem, ne hagyjuk. Tudni szeretném, hogy mi bajotok van.- a sírás fojtogatott.

-Kicsim, mi nem haragszunk rád, csak egy kicsit összekaptunk apáddal, de majd megoldjuk, de is foglalkozz velünk. A barátaiddal meg beszélj!- szólalt meg hosszú csend után anya, és elment apával.

-Akkor ti jöttök.- szipogtam.

-Tudni szeretnéd, hogy mi történt velünk? Hm?- mondták, szinte egyszerre, én, pedig bólogattam.- De ne hidd, hogy kegyelmesek leszünk. Te akartad tudni.

-Jó, jó csak mondjátok már- feleltem szinte sikítva.

-Lili.- sóhajtott nagyot Olivér.- Nem tudom, hogy ez így működik-e köztünk. Nagyon sajnálom, hogy ezt pont a szülinapi kiránduláson kell közölnöm, de te kérdezted. Kezdődött, azzal a féltékenykedéssel, amikor megöleltem a volt barátnőm, mert elutazott. Szimplán baráti ölelés volt. Azelőtt is sokat veszekedtünk, és az utóbbi időben még többet. Most meg itt van Kamilla barátja, Gábor. Egyre többet áradozol róla, és ha rákérdezek, akkor nekem támadsz. Nekem az lenne a legjobb, ha már neked sem jelentenék sokat, mert nagyon szép hónapokat éltem meg veled, és nem szeretnék haragban elválni, vagy fájdalmat okozni.- sarkon fordult és elment. Én ott maradtam hatalmas gombóccal a torkomban, megsemmisülve. Szóhoz sem juthattam, meg sem magyarázhattam a dolgokat, nem kérdezhettem, nem kérhettem még egy esélyt, vagy egy lehetőséget, hogy megbeszéljük. Csak sírtam, sírtam és sírtam. És még Kamilla ott várt, hogy ő is elmondhassa a véleményét.

-Ne haragudj, de én sem leszek kedves.- kezdte nem túl biztatóan. –Valószínűleg szakítunk Gáborral, MIATTAD! A te kapcsolatod, ahogy hallottam, szintén kútba esett, ahogy hallottam a szüleid veszekedését, és amiket Olivér mondott, az ő házasságuk is már csak borotvaélen táncol. Talán jobb lett volna, ha csak egy kávéra hívunk meg azon a bizonyos napon, vagy talán egyáltalán nem találkozunk. Akkor nem találkozol Gáborral, nem kell nekünk féltékenykedni, és talán még a szüleid sem veszekedtek volna. Őszintén mondom, nem tudom, hogy ennek így kellett lennie, hiszen Olivér amúgy is szakított volna veled, csak a nyaralás után, és lehet, hogy Gáborral mi sem illettünk egymáshoz, de jobban örültem volna, ha ezt a tényt nem így kell megtudnom. Már bocs, de ehhez csak GRATULÁLNI tudok. Három kapcsolatot egy csapásra. Szép volt Lili!- kiáltott, majd ő is otthagyott, nekem, pedig folyton a fülemben csengtek a szavai.  Hát a lelkiismeretemet sikerült felébresztenie.

 Nem tudtam, hogy mit csináljak. A szüleim már nem voltak a parton. Gáborhoz most végképp nem mentem volna oda, és Olivér és Kamilla is ellenem szegültek. Vagy én szegültem ellenük? Jaj ne! Tényleg tönkretettem egy rakás kapcsolatot. Köztük az enyémet is. Nem jutott jobb az eszembe, mint, hogy megfordultam,- és ezzel képletesen a világnak is hátat fordítottam, de persze ez lehetetlen volt, - és egy elektromos kis kocsival, a legnagyobb sebességgel száguldani kezdtem. Nem érdekelt, hogy ez nem erre a célra van, és az sem, hogy a sírástól éreztem, ahogyan lefolyik a szempillafestékem az arcomon. Ha kívánhattam volna,- és nem a tönkretett kapcsolatokkal- akkor egészséges lábakat kívántam volna, mert most tényleg jól esett volna egy kiadós futás. De így is jó volt. Összevissza bolyongtam a kis görög faluba, mire feleszméltem, nem igazán tudtam, hogy hol vagyok. De aztán felismertem azt a kis görög stílusú templomot, ami a szálloda mellett van, és amilyen gyorsan csak tudtam, olyan sebesen igyekeztem a hotel felé. Mikor megérkeztem, beszálltam a liftbe, és a szobámhoz siettem. Ahogy felértem a szobámhoz, beestem az ágyamba, és potyogtak a könnyeim. Nagyon sírtam, nem tudom mennyi ideje, de egyszer kopogást hallottam az ajtómon. Hirtelen felpattantam, és erős mozdulatokkal megtöröltem az arcom. Féltem, hogy ki lehet az, mert jelenleg csak a takarítónőtől nem tartottam, mert mindenki mással összevesztem. Sajnos nem a takarító volt, hanem anya. Még ez is a jobbik eset volt. Leült mellém az ágyra, és így szólt:

-Minden rendben lesz.- mondta ezt az elcsépelt dumát, miközben kisimította az arcomból a hajamat. Fura, de bármennyire is közhellyé vált ez a mondat, engem mégis megnyugtatott.

-Anya! Én egy szörnyű ember vagyok.- sóhajtottam fel.

- Dehogyis édesem. Bármit is tettél, biztos helyre lehet hozni.- próbált nyugtatni.

- Nem hiszem. Tönkretettem a saját kapcsolatom, és Gáborékét is. Ráadásul ti is a válás szélén álltok, annyit veszekedtek, és a köztünk lévő feszült helyzet nektek sem tesz jót.- hadartam zokogva.

-Figyelj! Én elmondom a véleményem. Szerintem Olivérrel a kapcsolatotok már nem volt túl stabil. Az utóbbi időben valaki mindig féltékeny volt a másikra- gondolom most is hasonló történt- eddig mindig a szőnyeg alá, söpörtétek a gondjaitokat, és úgy tettetek, mintha meg sem történt volna. Viszont azok a gondok ott halmozódtak, és egy ilyen alkalomra várt, hogy kitörhessen. Gáborék kapcsolatáról meg annyit, hogy valószínű, hogy nekik sem ez volt az első veszekedésük, és ha szakítanak, az nem miattad, van, maximum te adtad meg nekik a kezdő lökést. Miattunk, pedig ne aggódj, megoldjuk.- fejezte be anya a kőkemény igazságot.

-Gábor megcsókolt, de ezt még nem is tudja Olivér, és már így is nagyon mérges.- zokogtam tovább.

-Figyel ide drágám! Én nem ítéllek el amiatt, ha már meguntad Olivért, és egy másik kapcsolatra vágysz, de ezt könyörgöm, ne a másik háta mögött csináljátok. És ne most, mert ha szakítotok, akkor is végig kell ülnötök a visszautat egymás mellett.

-Én nem akarok Olivérnek és Kamillának rosszat, de nem is akarok veszekedésben szétválni.

-Akárhogy is döntesz, én támogatlak, de ezt tudniuk kell a másik feleknek.- ekkor bejött Gábor, és csak úgy megcsókolt anya előtt, minden ok nélkül. Ezt végképp nem tudtam hova tenni.

Olvassátok!! Remélem jó lett, és bocsi, hogy csak most rakom, fel, de sajnos nincs sok olvasóm, és egy-két ember miatt nem sietek! :)

8. rész

  Nem tudom elmondani, hogy mit éreztem, amikor Gábor megcsókolt, de tudtam, hogy ez nem helyes. Nem tehettük ezt azokkal, akik szeretnek minket. És ezt ő is tudta jól. Amikor feleszméltem, és kicsit eltoltam magamtól Gábort, ő furán rám nézett. Nem tudta, hogy miért teszem ezt, és újra közelebb hajolt hozzám, és én nem tudtam ellenállni, ismét megcsókoltam. Olyan érzés volt ez, mint amilyet Olivérrel sosem éreztem.

  Olivér az a fiú, aki kedves okos és helyes. Egy álompasi.  Legalábbis mindenki ezt gondolta róla. Régebben még ő is a sulinkba járt, és igazából a diákok kedvéért jöttünk össze, mert mind a ketten kedveltük egymást, és mindenki csak arról beszélt, hogy milyen szép pár lennénk, és hogy mennyire összeillünk. Nagyjából ezért jöttünk össze, és mivel egyikőnknek se volt más a láthatáron, így megmaradtunk.

   De Gáborral ez más volt. Ismét eltoltam az arcát, de ekkor már ellenálltam a kísértésnek, és mélyen a szemébe néztem.

- Mi a baj?- kérdezte teljesen elképedve Gábor.

- Ez…nekem…- próbáltam kimagyarázni a dolgot, kevés sikerrel.

- Talán, te nem így érzel irántam? Rosszul értettem? Mert akkor bocsi, ha ilyen kellemetlen helyzetbe hozlak, csak úgy láttam, hogy te is így érzel.- magyarázta. És amit kicsit furcsálltam, hogy Kamillára egyáltalán nem gondol? Vagy lehet, hogy már szakítottak? Akkor viszont csak én vagyok a pácban.

- Nem. Nem erről van szó, csak Olivérrel ezt nem tehetem, és Kamillára is gondolni kellene.- tettem úgy mintha nem tudnék az esetleges szakításukról. Bár nem is tudtam.

- Kamillával…szóval…izé- makogta.

- Csak azt ne mondd, hogy téged nem is érdekel, hogy mit gondolna? Mert én tuti, hogy kiborulnék hasonló szituban.- mondtam a szerintem legegyértelműbb mondatot, mert azt nem mondhatja, hogy szívesen kavar valakivel a háta mögött. Főleg ha az a valaki én vagyok.

- Nem erről van szó, csak a mi kapcsolatunk Kamillával teljesen más, mint ahogyan te gondolod.- mondta.

- Mégis milyen? – kerekedett el a szemem.

- Mi csak a szüleink miatt vagyunk együtt, amúgy már rég szakítottunk volna. Csak azért maradtunk együtt, mert a szüleink ezt már eltervezték, hogy mi össze fogunk házasodni, gyerekeink lesznek…stb.- mondta- de, ezt mi nem akarjuk, és te nem tudod, hogy mennyit veszekszünk állandóan. De most itt a legjobb alkalom, hogy szakítsak vele. Te meg Olivér. Rajtatok is látszik, hogy ha valaha szerettétek is egymást, akkor az mára kihűlt, és ti is legszívesebben továbblépnétek. Miért nem teszed ezt? Olivért ne féltsd, mert szerintem ő az a fiú, aki minden lány álma, úgyhogy hamar talál magának új barátnőt. Velem minden más lenne, és lehet hogy még jobb is. Csak egy esélyt kérek tőled. Most pedig válaszolj, mert úgy nézel ki, mint aki kővé dermedt.- fejezte be a monológját.

- ŐŐŐ… szerintem Kamilla nem így érez, és nem kellene megbántani ennyire, mert lehet, hogy eleinte így éreztetek, hogy ez az egész a szüleitek miatt van, de én láttam rajta, hogy az ő véleménye megváltozott, és én is megkedveltem, és nem akarom, hogy ilyen durván megbántsd. Az Olivérrel való kapcsolatomról meg annyit, hogy talán mostanában tényleg nem olyan a kapcsolatunk, mint régen, de ezt kérlek ne te, döntsd el, hogy mikor és kivel járjak, főleg úgy, hogy még az előző barátomról se tudom, hogy mit érzek iránta. Arról, hogy adjak egy esélyt, ha tegnap kérdezted volna, akkor gondolkodás nélkül igent mondtam volna, de most olyanokat mondtál, ami meglepett. Nem tudtam, hogy ennyire nem érdekelnek mások érzései, és gond nélkül bárkit képes lennél a padlóra küldeni, csak azért, hogy neked jó legyen.- ekkor enyhén üvöltöztem vele, de tényleg így gondoltam.

- Akkor mit mondasz?- kérdezte lesütött szemmel, és láttam rajta, hogy most azt az oldalamat mutattam meg neki, amit még nem látott.

- Ezen még gondolkozom.- mondtam csendben, de olyan magabiztosan, hogy ne próbáljon ellenkezni. Felálltam a törölközőmről, és gondoltam, hogy megkeresem a többieket, mikor visszaszólt.

- Honnan gondolod, hogy Kamilla másképp érez?- kérdezte.

- Amikor összevesztetek, nagyon szomorú volt, meg amúgy is a lányok felismerik az ilyet a másikon.- válaszoltam hűvösen, mert egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni.

Bocsi :(

Úristen, úristen!!! Nagyon-nagyon sajnálom, de csak most vettem észre, hogy nagyon nagy hibát írtam a történetbe!!! Kamillát Gábor húgának írtam, de később a barátnőjeként beszélek róla. Sajnálom, de összekevertem egy másik hasonló történetemmel, és a lényeg az, hogy Gábor és Kamilla járnak. Tényleg ezerszer bocsi nektek, akik olvassátok!! :)

Új rész!! Ez most hosszú lett! Olvassátok, remélem tetszeni fog. :)

7. rész

-ÖÖÖ…- kaptam el gyorsan a tekintetemet.

- Ne haragudj…- suttogta, csak annyira, hogy Kamilla meg ne hallja. Ekkor én fogtam magam és megfordultam a tolókocsival, hogy Kamilla meg ne lássa a zavartól vörös arcom.

- Sziasztok!- köszöntem alig hallhatóan, de Kamilla utánam szólt.

- Miért nem jössz velünk? A kávézóba megyünk, és velünk tarthatnál. - hívott meg kedvesen.

- ÁÁ… nem akarok zavarni…- utasítottam vissza gyorsan az ajánlatot, mert úgy éreztem, hogy ez kínos pillanatokat is szülhet.

- Dehogy zavarsz, örülünk, hogy van egy korunkbeli társaság, aki nem mellesleg nagyon szimpatikus lett nekünk – mondta, kissé már zavarba ejtőn. Ezt már nem utasítottam vissza, mert az már gyanús lett volna.

- Oké. – adtam be a derekam. A kávézó nagyon szép volt, és a kávé is finom, de folyton feszengve éreztem magam. Amikor Kamilla kiment a mosdóba, Gábor, egy kínos csend után megszólalt.

- Ne haragudj az előbbiért, csak egy kicsit meginogtam- mondta, de látszott rajta, hogy zavarban van.

- Oké, de többet nem fordulhat elő- közöltem határozottan. Ő csak bólintott, mert Kamilla már jött is.

- Figyelj, Lili! Gondolom, hogy a lábaddal nem mehetsz a tengerbe, de lejöhetnél velünk holnap a strandra esetleg napozni. – hívott ismét Kamilla.

- Kamilla, nagyon aranyos vagy, de legyetek ketten is, és nekem is töltenem kellene a családommal egy ki időt. – próbáltam ismét visszautasítani.

- Minket nem zavarsz, mert csak unatkoznánk, és ha nektek sem gond, akkor felőlünk a családod is jöhet. – fűzte tovább Kamilla, de ekkor már Gábor is beleszólt:

- Ugyan, azt te sem szeretnéd, hogy családostul csatlakozzanak, és valószínű, hogy ők sem. Hagyd őket magukra. Ők is nyaralnak. – szidta le Gábor a barátnőjét.

- Én csak próbálok társaságot szerezni neked, mert én nem vagyok neked elég jó társaság, és nem akarom, hogy…- itt már nagyon kínos volt, így közbeszóltam:

- Majd megkérdezem. – ennyit mondtam, és felmentem a szobámba. Nagyon kínosan éreztem magam, mert talán Kamilla tényleg egy kicsit túlzásba vitte, de engem nem zavart. Olivér látta, hogy nincs minden rendben, így rákérdezett:

- Történt valami?- kérdezte, és csókot lehelt az ajkamra.

- Találkoztam 2 magyar fiatallal, és elég jól összebarátkoztunk, megittunk egy kávét, meghívtak minket holnap a strandra, és úgy érzem, hogy miattam vesztek össze. – hadartam egy szuszra.

- Biztosan nem miattad vesztek össze. És megyünk a strandra? – tért a lényegre Olivér.

- Nem tudom, megkérdezem anyáékat. - mondtam szomorúan.

- Anyaa! – szóltam át a másik szobába. – Találkoztam két magyarral, és meghívták a családot holnap a strandra. Megyünk?- kérdeztem.

- Ha szeretnél, akkor mehetünk. Azt akarom, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan te szeretnéd. -  mondta kedvesen

- Jó, akkor menjünk, miért ne?- gondoltam, kicsit jobb kedvvel. Akkor megkeresem őket, és egyeztetünk. Megkerestem a szobájukat, és kopogtam. Gábor nyitott ajtót, és furcsán, meglepődötten nézett rám.

- Miben segíthetek?- kérdezte nagyon hivatalosan.

- Szia. Ne haragudjatok, hogy zavarok, de ha még mindig áll a meghívás, akkor szívesen csatlakoznánk hozzátok holnap a strandon. – kezdtem bele egy kicsit félve.

- Ja, persze, gyertek nyugodtan, találkozzunk itt, a szobánk előtt, 11-kor. – mondta Gábor.

- Oké, és Kamillával mi újság? – kezdtem burkoltan az érdeklődést.

- Igen, hát…egy kicsit összevesztünk, de majd kibékülünk- mosolygott rám, bár láttam rajta, hogy szomorú. Ekkor visszamentem a szobánkba, és a többiekkel elkezdtünk csomagolni a strandra. Mindenki lázasan pakolt, én is átvettem a fürdőruhám, mert ha már nem tudok fürdeni, legalább legyen egy ki színem. Ekkor elkezdtem mesélni Olivérnek, hogy milyen bűntudatom van, mert Gáborék összevesztek, meg hogy olyan kedvesek voltak velem, és hogy Gábor segített a tolókocsival…stb. Ekkor Olivér elkezdett csapkodni, és mérgesen pakolni tovább, mire megkérdeznem, hogy mi a baja.

- Csak állandóan erről a Gáborról beszélsz megállás nélkül.- dühöngött tovább.

- Baj, hogy szereztem barátokat?- kérdeztem elképedve, mikor megtudtam, hogy mi a baja.

- Az nem baj, csak velem már alig foglalkozol, és állandóan Gáborról beszélsz.

- Ez nem igaz.- mondtam, de pontosan tudtam, hogy így van. Nagyon is. De Gábor csak olyan aranyos, hogy mindig segít, és Olivér nem igazán igyekszik segíteni nekem.

- Na, fiatalok, indulhatunk?- vágott be a szobába apa egy hawaii mintás ingben és szalmakalapban. Érezhette, hogy pattanásig feszülnek az idegek köztünk, mert ezt mondta szigorúan:

- Majd megbeszélitek a nyaralás után. Nem akarom, hogy bármi tönkretegye ezt a pár napot.

-De apa… -kezdtem, de nem tudtam befejezni.

- Nincs de, vagy most kibékültök, vagy úgy tesztek, mint akinek nincs baja a másikkal. Otthon majd megbeszélitek.- ekkor apa sarkon fordult és kiment. Hallottam a másik szobában ahogy anyával beszélgetnek.

- Már megint veszekednek.

- Oh, istenem, én azt hittem, hogy minden rendben van köztük, de mostanában egyre többet veszekednek.- tanakodott anya.

- Nézd, meg mit tettél, most még a szüleim is szomorúak, és elrontottad a nyaralást is.- suttogtam Olivérnek, hogy anyáék ne hallják.

- Én?? Nem én vagyok az, akinek a gondolatai egy másik fiú körül forognak.- ezt megkaptam, de persze nem így volt, ő csak barát.

- Ő csak egy barát, és ha zavar, hogy vannak barátaim akkor meg is érdemled, hogy haragudjak rád.

- Megyünk!- szólt anya és mi kiléptünk a szobánkból és úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. Ahogy a strandra Gáborékkal, láttam, hogy náluk sincs minden rendben. Viszont ahogy fürödtek, és sétálgattak a parton a többiek, és pedig olvastam és napoztam, azt láttam, hogy Olivér és Gábor sokat beszélgetett és nevetett, aminek örültem, mert akkor talán Olivér is rájön, hogy Gábor jó fej. Kamillát egy kicsit kiszorították a beszélgetésből, mert valószínű, hogy összevesztek Gáborral. Ezért odajött mellém, és elkezdtünk beszélgetni.

- Látom, hogy van valami veled és Gáborral.- kezdtem.

- Igen, összevesztünk.- mondta nyersen, ami megijesztett, mert talán miattam vesztek össze.

- De ugye nem miattam?- kérdeztem félve.

- Nem, dehogy, csak úgy érzi, hogy kihűlt a kapcsolatunk, de én ezt nem vettem észre.- mondta. Ekkor a szüleim és a fiúk is visszajöttek, mert Gábornak felsértette a talpát egy éles kavics, és vérzett neki. A többiek elmentek kaját venni, meg gézt hozni Gábor lábára. Mi ott maradtunk, mert mindketten sérültek voltunk. Gondolom látta rajtam, hogy van valami gond, így elkezdtünk beszélgetni.

- Valami gond van?- kérdezte.

- Összevesztünk Olivérrel.- válaszoltam keserűen.

- Ugyan, majd kibékültök. Mi is összevesztünk. –próbált vigasztalni.

- Nem hiszem, mert nagyon haragszik rám, a semmiért.- ekkor nagyon elszomorodtam, mert itt jöttem rá, hogy valóban a semmin veszekedtünk, mert azt nem gondolhatta komolyan, hogy ne legyenek barátaim. Ezért kicsordult egy könnycsepp a szememből, amit sajnos Gábor is látott.

- Hé. Ne sírj! – fogta meg a kezed, de én nem húztam el.- Minden rendbe fog jönni. Az, aki miatt sírni tudsz, azt nem szabad figyelembe venni, mert szomorúságot okozott. Azzal törődj, aki boldoggá tesz, és megnevettet. -mondta ezeket a bölcs szavakat, de ekkor már nagyon sírtam. Ő a szemembe nézett, megsimította az arcom, magához húzott, és megcsókolt. Én lehunytam a szemem és mindem megszűnt körülöttem…