2. rész A 18. szülinapom
Reggel arra ébredtem, hogy a májusi nap beszűrődik az ablakon át a függöny rései között, és édesen melegíti a karomat. Ez nagyon jó érzés volt, főleg a szülinapom reggelén, amitől igazán jó kedvem lett. Kinyitottam az ablakot, és a friss tavaszi szellő megsimította az arcomat. Ránéztem a naptáramra, és láttam, hogy a mai nap be van karikázva pirossal, és sok felkiáltójel. Na, igen, év eleje óta számolom a napokat a 18 szülinapomig, és ma úgy éreztem, hogy minden, amit szerettem volna tervezni erre a napra, és minden kívánságom ma végre megvalósul.
Gyorsan felvettem a kedvenc spagetti pántos lila felsőm, és egy rövid farmer sortot, megmosakodtam, és levágtattam anyáékhoz a lépcsőn. Amint megláttak az ebédlőben, rögtön odarohantak hozzám.
- Jaj, kincsem boldog 18. szülinapot!- törölgette boldogan a szemét anya.
- Köszi, anyu, de ne sírj- próbáltam vigasztalni, de az örömkönnyek ne hagytak alább. Ekkor apa is hozzám lépett, és ő is szorosan megölelt.
- így van, kislányom, ettől a naptól fogva felnőtt és önálló nő lettél-mondta nevetve apa. Ekkor én és anyu is felnevettünk.
- De ugye ez ne azt jelenti, hogy mostantól nem lakhatok többé nálatok, és magam keresem meg a napi betevőt?- viccelődtem tettetett ijedtséggel.
- Ugyan kicsim én ilyen idősen már mentem és dolgoztam, nem pedig a szüleimen élősködtem- vette a poént apa.
- Drágám, csak azt szeretném megkérdezni, hogy az ajándékodat most, vagy majd délután szeretnéd megkapni?- kiabált ki anya a konyhából, és a reggelihez invitált.
- Aranyosak vagytok, de ha lehetne, akkor inkább délután nézném meg az ajándékaimat, mert, ahogy látom, már így is késésben vagyok- válaszoltam az órára pillantva, és már álltam volna fel az asztaltól.
- Rendben, de azért a reggelit befejezhetnéd, hiszen alig ettél- mondta anya.
- Ja, köszi, elég volt, de most tényleg sietnem kell- magyarázkodtam, de anya nem engedett.
- Lili, a reggeli a…
- a nap legfontosabb étkezése- fejeztem be a szokásos mondatot- Tudom, tudom, de majd ebédelek, és ez amúgy is lejárt mondat- próbálkoztam tovább.
- Kislányom, ne szemtelenkedj, hiszen tudod, hogy igazam van- rivallt rám anya. – Akkor elcsomagolom a maradékot, és majd megeszed a suliba- szólt ellentmondást nem tűrő hangon.
- Anya! Csak azt ne! Nincs is annál cikibb, ha valaki az otthonról hozott kaját eszi. Majd veszek valamit a büfében.- sajnáltattam magam.
- Na, jó, de valami rendes ennivalót vegyél!- nyomott a kezembe egy 500-ast.
- Köszi, és úgy lesz- mondtam mosolyogva, amolyan „én nyertem” stílusban. Ekkor megcsörrent a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív, megláttam Olivér nevét. Azonnal felkaptam, és beleszóltam:
- Szia!
- Szia, drágám!- köszöntött
- Jaj, annyira hiányzol!
- Te is nekem, de most nem ezért hívtalak, hanem, hogy: BOLDOG SZÜLINAPOT!- mondta szinte kiáltva a telefonba.
- Óóó, köszi, annyira aranyos vagy!- tartottam el egy kicsit a telefont a fülemtől.
- Úgy sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, de egy hét múlva már otthon leszek.
- Komolyan, az jó, már alig várom.- örültem meg hirtelen a hírnek, és gyorsan elköszöntem Olivértől, mert ránéztem az órámra, és már fél 8 volt. ÚRISTEN el fogok késni!
- Anya, apa elmentem. – kiáltottam be a konyhába, és már vágtattam is a suliba. Ahogy az épület elé értem, rögtön megláttam a két legjobb barátnőmet, akiket szinte ovis korom óta ismerek. Niki és Anna, ahogy megláttak, összesúgtak, és mikor odaértem, egyszerre ugrottak a karomba.
- Boldog szülinapooot!! – kiáltották egyszerre, és megöleltek.
- Köszi, szépen mindkettőtöknek, aranyosak vagytok. - mondtam, és én is megöleltem őket.
- Figyel Lili – kezdte Niki – az ajándékod az, hogy a nyár elején elmegyünk a szüleim nyaralójába, csak mi hárman, és csapunk egy hatalmas lányos bulit, és apa azt mondta, hogy maradhatunk bármeddig, így akár hetekig is ott ünnepelhetjük a szülinapodat. – hadarta Niki, én meg szó szerint lemerevedtem.
- ÖÖÖ, Lili, ha nem nagy gond, ez az ajándék tőlem is van. - kezdte félve Anna. Én egyszerűen nem tudtam megszólalni, csak ott álltam ledöbbenve. Mármint nem attól voltam ledöbbenve, hogy kettőjüktől kapom ezt, csak erre egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen nagy ajándékra gondoltak.
- Na, Lili, szólalj már meg- mondták szinte egyszerre, egy kb. 1 perc néma csend után. Huppsz!
- ÖÖÖ, úristen, persze, hogy tetszik, igen, igen, igen. – ugráltam körbe őket.
- Komolyan? Akkor nem találtunk nagyon mellé? – kérdezte Anna.
- Ugyan, ti, ha akarnátok, sem tudnátok mellé találni, hiszen évek óta ismertek – öleltem át őket boldogan. – Azért azt tudhatom, hogy mikor lenne ez a kis „szülinapozás”?
- Hát, mi arra gondoltunk, hogy ahogy vége a sulinak, mert az érettségi úgyis csak júliusban lesz. – sorolta Anna a tervet.
- Oké, nekem megfelel. – mentem bele rögtön.
- És mit kaptál anyukádéktól? – folytatta a beszélgetést Niki.
- Hát, tőlük az ajándékomat csak délután kapom meg, mert reggel nem nagyon volt már időnk ilyesmire – kezdtem bele.
- Aha, és Olivértől? – vágott bele Anna abba a kérdésbe, amire igazán kíváncsi volt, és az előbbi csak amolyan udvariasság volt.
- Még tőle sem kaptam semmit, mert még a koleszben kellett maradnia ilyen év végi valamire, de a hétvégén jön, és akkor remélhetőleg megtudom. - magyaráztam nekik. Ekkor megszólalta a csengő, és bementünk a suliba. A napom amúgy átlagosan telt, volt, aki felköszöntött, de aki nem azt nem is annyira ismerem, tehát mindenki, aki számított felköszöntött. Ahogy hazaértem, anyáék már az ajtóban vártak, hogy odaadhassák az ajándékomat.
- Oké, csak lepakolok – mondtam megadva magam. – Jó, kész vagyok.
- Rendben, akkor, hivatalosan is boldog szülinapot- borultak a vállamra mind a ketten, és a kezembe nyújtottak egy borítékot.
- Ezt tőlünk, és Olivértől kapod- mondta anya.
- Igazán, köszi, de nem kellene…- nyitottam ki a borítékot. Amint megláttam a papírokat, és elkezdtem olvasni a sorok között, kettős érzés fogott el. Nyaralás Görögországba, a szünet elején, 2 hétre, és már le is van foglalva 4 főre. Rögtön arra gondoltam, hogy akkorra mondták a lányok is a bulizást, és azt kellene elfogadnom, mert ők szóltak előbb, de ezt 3 okból sem tehettem. Azért, mert ez a szállás már le van foglalva, azért mert ők mégis a családom, és azért, mert arról nem ők tehettek, hogy nem adták oda az ajándékomat reggel, mert én kértem délutánra.
- ÓÓ, köszi, mindenkinek – nyögtem ki ennyit, és a lehető legszélesebb mosolyomat mutattam a helyzethez valóan.
- Örülsz, kislányom? – kételkedett apa.
- Persze – mosolyodtam el halványan, és megöleltem őket, hogy biztosak legyenek-, de most ha nem haragszotok, akkor felmennék a szobámba. – ekkor felszaladtam a lépcsőn, a választ meg sem várva.
