2013. szeptember 16., hétfő

Nem hagytam abba a történetet, csak nem volt ihletem, és nem akartam összecsapni. :) Jó olvasást! :)

10. rész

Gábor csókja édes volt, és nagyon kellemes. De tudtam, hogy ez akkor sem helyes. Komolyan mondom, neki nincs bűntudata ilyenkor!? Vagy ő már el is mondta Kamillának, és már meg is egyeztek?? Akkor viszont én vagyok baromi nagy slamasztikában. Nem akarom megcsalni Olivért. Ennél többet érdemel. Ezeken a dolgokon merengtem, amikor anya köhintett egy kicsit, és én teljesen elfelejtkeztem arról, hogy anya is a szobában van, és hogy éppen Gáborral csókolózok.
-Khm…- gyorsan elhúzódtam Gábortól, és vörös arccal anyára néztem.
-Bocsi…- szabadkoztam.
-Én inkább megyek, nem akarok zavarni- szólalt meg halkan anya.
-Anya!! Maradj!- mondtam halkan, de az indulat érezhető volt a hangomban. Anya visszaült az ágyra, és percekig mindhárman csak bámultunk magunk elé. Végül én szólaltam meg:
-Gábor! Ezt nem tehetjük. Meg kell beszélnünk a másik felekkel is, hogy mit akarunk.
-Nos. Én már mondtam, hogy Kamillával ez csak olyan látszólagos dolog. Nem sértődne meg ilyesmiért.
-Akkor is jobban tennéd, ha beavatnád.- erősködtem
-Minek? Úgysem szeret, úgy ahogyan te- kacsintott rám
-Honnan tudod??  Attól, mert eleinte nem úgy volt, attól még változhatott a dolog.- mondogattam csak azért is.
-Lili.- kezdte lassan, de úgy éreztem, hogy nem ért velem egyet.- Nem érdekel Kamilla véleménye, én veled akarok lenni, de lassan úgy érzem, hogy te valami teljesen mást szeretnél.
-Én is szeretnék veled lenni, de szerintem annyit megérdemel Olivér és Kamilla is, hogy tisztességesen szakítunk velük.- ekkor már ki voltam akadva.
-Oké. Akkor te legyél ízig-vérig jókislány, és törd össze Olivér szívét.- ordibált, és nagyon rám ijesztett.
-Micsoda?? Te nem akarsz szakítani Kamillával?? Ne is haragudj, de így én nem kezdek el veled semmit, hogy az előző kapcsolatod még véget sem ért.
-Nekem nincs semmilyen kapcsolatom Kamillával, és ami nincs, azt nem is tudjuk megszakítani.
-Ne haragudj Gábor, de én is a lányommal értek egyet.- szólalt meg végre anya.
Elegem lett az ordibálásból, és a feszült hangulatból, és éppen ki akartam sietni a szobánkból, de Olivérbe ütköztem az ajtóban. Ahogy meglátott minket, már majdnem kifordult az ajtón, de Gábor gúnyosan odavetette nekem a következő mondatot:
-Rajta Lili! Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor itt a remek alkalom bizonyítani.- elegem volt Gáborból. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok, de azt tudtam, hogy ennek véget akarok vetni. Nem akartam Olivért tovább átverni, hogy már nem szeretem úgy, mint régen. Nem tudtam, hogy Gáborral akarok-e valamit, de azt tudtam, hogy Olivérrel ennek vége, és ezt el is kellett neki mondanom.
-Igazad van.- kezdtem.- Olivér! Nagyon sajnálom, hogy eddig nem volt merszem elmondani, de a legkíméletesebben szerettem volna közölni veled…- itt elhallgattam. Olivér csak nézett le rá, ahogy a kerekes székben küszködök, és a könnyeimet próbálom megfékezni. Értetlenül meredt rám.
-Mit? Mit akarsz velem közölni? Azt, hogy a hátam mögött kavartál? Azt kell mondanom, hogy ezt nem lehet kíméletesen közölni.- a tekintete lesajnáló és megvető volt.
-Én… én sajnálom, de hidd el, hogy nem így akartam, hogy megtudd. Nagyon sajnálom, hogy már nem érzek irántad szerelmet, de fontos vagy nekem, és nem akartalak megcsalni.- ekkor már patakokban folyt a könnyem.
-Hát mégis sikerült.- vetette oda halkan, és viszonylag nyugodtnak tűnt, de láttam, ahogyan végigfut egy gondolat az arcán, és a szemei elsötétülnek. Nagyon megijedtem, és mint kiderült, volt is rá okom. Még sosem láttam ilyennek Olivért, de mintha csak elborult volna az agya, és Gábornak esett.
-Ez mind miattad, van!! Te tette ezt velem! E szemét!- Olivér ide-oda rángatta Gábort, mikor anya megpróbálta őket szétválasztani, én meg csak kiabáltam, de egyik módszer sem hatott rájuk.
-A barátnődnek nem lett volna, muszáj viszonoznia az érzelmeimet, de ő mégis ezt tette. Valószínű, hogy nem véletlen.- gúnyos szavak voltak ezek, ezt én is éreztem, és Olivért is nagyon megbántották Gábor szavai.
-Idefigyelj te mocsok! Ha még egyszer meglátom a képed a szobám közelében, én esküszöm…- ilyenkor Gábor már a falra volt kenve, de nem tudtuk megfékezni őket.
-Mesél, mi lesz, ha meglátsz errefelé?- Gábor egyre jobban idegesített ezzel a stílussal, és bár alig tudta ezeket a szavakat kipréselni magából, Olivér szorítása miatt, mégis nem kicsit érezhető volt szavaiban az élc, a cinizmus, a gúny.
-Gábor, most szerintem csak maradj csöndben!- utasítottam, mert elegem volt ebből az egészből.- Olivér, engedd el Gábort!- A két fiú hosszú másodpercekig bámult egymás szúrós tekintetébe, mintha még így is egymás fejéhet tudnának vágni szebbnél szebb gondolatokat, de végül Olivér szép lassan leengedte Gábort, és rám nézett.
-Azért nem ezt vártam volna tőled.- anya látta, hogy szólni akarok, de jobbnak látta, ha bele se kezdek, így felállt az ágyról, megfogta Olivér karját, és kivezette. Azt hallottam, hogy anya ezeket mondja Olivérnek: Olivér, drágám, menjünk el egyet kocsikázni, hidd el, jót fog tenni, ha kiszellőzteted a fejed. Olivér egy szó nélkül kilépett anyával a szobából, és elmentek. Anya nem tud vezetni, így gondoltam Olivér fog, aminek nem jósoltam sok jót. Hirtelen eszembe jutott, hogy még Gábor is ott van, akivel egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni.
Figyelj Lili…- kezdte volna.
-Ne is folytasd! Kérlek, menj el!- utasítottam.
-Beszéljük meg!- erősködött.
-Gábor! Nekünk nincs mit megbeszélni. Miattad történt ez az egész, és most ne is haragudj, de te vagy az utolsó, akit látni szeretnék.
-Már megbocsáss, de a megcsaláshoz két ember kell.- ezzel kifordult az ajtón, és én egyedül maradtam. Most végre el tudtam gondolkozni rajta, hogy mekkora bűntudatot érzek, mert Olivér, aki mindig kiállt mellettem, és nagyon szeretett, nem ezt érdemelte volna. Ráadásul egy ilyen futó kaland vet véget mindennek, mert természetesen 100 százalékig biztos voltam benne, hogy soha nem fogok összejönni ezek után egy ilyen beképzelt és nagyképű sráccal, mint Gábor. Kár, hogy erre csak most jöttem rá, hogy milyen valójában, és nem akkor, mikor elkezdődött ez az egész. Mielőtt végzetes önmarcangolásba kezdtem volna, épp a legjobbkor nyílt az ajtó. Apa lépett be rajta. Látta, hogy nem vagyok a legjobb passzban, és elmeséltem neki az egészet.
-Nyugodj meg kicsim, még nincs minden veszve.- biztatott apa, bár úgy gondoltam, ezt csak közhelyből mondja.
-Nem kell szépeket mondanod, fel voltam készülve mindenre, a legrosszabbra is.- mondtam.
-Hol van most Olivér?- tudakolta apa.
-Anyával kocsikáznak.- feleltem halkan.
-Akkor, ha hazajönnek, akkor próbál meg beszélni vele, addigra úgyis lenyugszik egy kicsit, és lehet, hogy másképpen fogja látni a dolgokat.- apa még mindig reménykedett.
-Erre nem látok sok esélyt, de a kedvedért meg fogom próbálni.- még egy mosolyt is erőltettem az arcomra, csak hogy apa boldog legyen.
Na gyere! Elmegyünk sütizni a sétányon lévő kis cukrászdába, amíg anyáék odavannak.- hívott magával apa. Ettől kicsit jobb lett a kedvem, és a süti is nagyon finom volt. Sokat beszélgettünk apával, mikor hirtelen iszonyosan szorító érzést éreztem a mellkasomnál, és a fuldoklás szélén álltam. Apa nagyon megijedt, nem tudta, hogy mit csináljon, ám pár perc múlva elmúlt. Soha nem éreztem még ilyet. Nagyon megijedtem, és néhány percig levegőt is alig kaptam.
-Drágám! Jól vagy?- nézett rám elkerekedett szemekkel apa.
-Igen, most már igen.- néztem rá könnyes szemekkel.
-Na, de mi lehetett a baj?- rémült meg apa is. Ahogy ezeket a szavakat kimondta, a pincér kihozott elém egy csodaszép szív alakú sütit. Mondtam, hogy én nem rendeltem ilyet, de ő erősködött.

-Ez meg mi volt?- Én sem tudom, de nagyon rossz előérzetem van…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése