2013. november 10., vasárnap

11.rész

 Ez után a sokk után még nagyjából fél óráig ültünk a cukrászdában, és elfogyasztottam az ajándék sütimet. Amikor már éppen menni készültünk, apa mobilja megszólalt. Kicsit félrevonult telefonálni. Azt hallottam, hogy angolul beszél, de nem értettem a távolság miatt. Hirtelen megváltozott minden arcvonása. Az amúgy kedves és viszonylag sármos arca hirtelen mintha legalább 10 évet öregedett volna, a ráncai megerősödtek, és olyan fehér lett, mint a fal. Ahogyan ezt a jelenetet néztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Ahogy ott ültem a kis görög cukrászdában, és apát néztem, megint nagyon különös érzés fogott el. Hirtelen melegség szállta meg a testem, és mintha két erős, szerető kar ölelne át. Nem tudtam, hogy mit tegyek, de hagytam, hogy magával ragadjon az érzés, mert szinte éreztem, hogy ennek így kell történnie. Hirtelen az agyamban bevillant anya képe, ahogyan mosolyog rám. Aztán vége lett ennek a kellemes érzésnek, az ölelésnek. Ekkor mintha felébredtem volna, mintha csak egy álom lett volna az egészg mintha meg sem történt volna. Nem tudtam a dolgot hova tenni, de biztos voltam benne, hogy igazi volt. Amikor apa visszajött az asztalhoz, azonnal láttam, hogy alig él az idegtől. Rögtön felé fordultam, és én is éreztem a gyomromban egy enyhe görcsöt.
-Apa! Mi történt? Kivel beszéltél?- kérdeztem azonnal.
-Kicsim! Nagyon nagy baj történt…- itt elcsuklott a hangja, a szeme megtelt könnyel. Nagyon megijedtem.
-Micsoda?- kérdeztem szinte suttogva.
-Anyu és Olivér…-patakokban folyt a könnye, de már az enyém is.
-Apa! Mi történt velük??- most már üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért.
-Keresnünk kell egy kocsit. A mentők hívtak… lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondolnánk.- ekkor én már tudtam, és minden tiszteletem az övé, hogy ennyit is elbírt mondani. Visszamentünk a hotelba, és Gábort kezdtem keresni, de Kamillával futottam össze. Gondoltam, hogy ha elmondom, hogy miért kérjük a segítségüket, akkor félreteszi a haragot.
-Kamilla! Nagyon nagy baj van…- és akkor elmondtam ez egész történetet, ő is velem zokogott, megölelt, de azt mondta, hogy Gábor nem tud jönni, mert amikor jött le a szobájukból a lépcsőn, akkor valaki ellökte, és a csuklója csúnyán meghúzódott, de ő elvisz minket. Hamar a helyszínre értünk, ahol a mi kocsink volt totál káros állapotban, mentőkkel és tűzoltókkal körülvéve. Egyszerűen borzasztó volt a látvány. Egy mentős lépett oda hozzánk, és angolul kezdtünk beszélni egymással:
-Önök Mrs. Darvas, és Mr. Kormos hozzátartozói?- kérdezte a mentős.
-Igen, mi vagyunk! Mondja Uram, mi történt?- érdeklődött apa.
-Drága Uram!...Sajnálattal közlöm, Mrs. Darvas a helyszínen szörnyet halt, Mr. Kormost próbáltuk újraéleszteni, de sajnos rajta sem tudtunk segíteni. Már túl késő volt. Engedjék meg, hogy őszinte részvétemet nyilvánítsam.- ahogy ezeket a szavakat hallgattam, egyszerűen kitört belőlem a hisztérikus sírás, apa, pedig sápadt volt, és alig bírt a lábán állni. Én nem bírtam uralkodni magamon, amint Kamillára néztem nekiestem, és üvöltöttem vele.
-Mindenről a te hülye Gáborod tehet! Ha ő nincs, akkor ez az egész nem történik meg. Miért kellett nekünk egyáltalán találkoznunk? Miért nekik kellett meghalniuk?? Kamilla válaszolj, miért?- tomboltam és üvöltöttem, de Kamilla csak karonfogott, és a kocsiba rángatott. Én még akkor sem nyugodtam. Apa még beszélt a mentősökkel, majd beszállt a kocsiba, és szólt Kamillának, hogy mehetünk. Amint a hotelba értünk, én csak bevágódtam a szobánkba, belefúrtam a fejem a párnába, és sírta.
Egyszer csak kopogást hallottam az ajtómon, de nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni, így nem szóltam semmit. Az illető mégis benyitott, és Gábor volt az. Felültem az ágyban, és ő mellém ült.
-Hallottam mi történt. –kezdte halkan. Én nem szóltam, nem akartam beszélgetni. Majd folytatta: -Figyelj, én tudom, hogy most engem hibáztatsz, és valamilyen formán jogosan, mert igazad van abban, hogy nekem se kellett volna kezdeményeznem, mikor tudtam, hogy barátod van…
-Volt…- javítottam ki fájdalmasan.
-Hidd el, nagyon sajnálom, és ha visszamehetnénk az időbe, akkor nem így tennék, hidd el!
-Hallgass! Még ide mersz jönni? Nem. Nem mehetünk vissza az időben, ezt már nem tudjuk megváltoztatni- ordítottam neki, de aztán rájöttem, hogy én is ugyanannyira akartam, mint ő, és én is hibás vagyok az egészben. –Ne haragudj, csak ki vagyok borulva. Még mindig nem tudom elhinni, hogy többet nem láthatom anyát…-itt elcsuklott a hangom. –és Olivért, akit már nem szerettem úgy mint régen, de nem így akartam tőle elbúcsúzni, főleg, hogy már soha nem mondhatom meg ezeket neki. És én is ugyanúgy felelős vagyok a halálukért, én is ugyanannyira akartam ezt, mint te, úgyhogy bocsáss, meg azért amit az előbb mondtam. Azzal, már úgysem támasztom fel őket, ha téged okollak.- fejeztem be.
-Ugyan Lili! Te egyáltalán nem tehetsz semmiről, és ne okold magad. Én másztam rád, pedig nem kellett volna. –próbált nyugtatni Gábor.
-Nem ez nem igaz! Én sem tiltakoztam, amikor megcsókoltál, és én is ugyanannyira akartam, és élveztem azt a csókot, mint te.- tártam fel neki a gondolataimat és érzelmeimet.
-Tényleg?- kérdezte csodálkozva Gábor.
-Igen…- sütöttem le a szememet.
-Akkor nem bánod, hogy megtettem?- kérdezte.
-Nem. Mert nagyon klassz volt, és ha mondhatom ezt, akkor talán Olivérrel sose volt ilyen jó, de ezt akkor is tudtam, és most is tudom, hogy nem volt helyes. És a baleset sem emiatt volt, lehet, hogy ez így volt megírva, és amúgy is megtörtént volna.- csak azért tudtam ilyen józanul gondolkodni, mert előtte kisírtam magam, és nagyon sok mindent átgondoltam. Visszagondolva viszont ennek felét sem gondoltam így.
-Lili! Nem akarok tapintatlan lenni, de akkor talán van esélye annak, hogy mi ketten…- kezdte.
-Nem. Ez teljesen kizárt. Ha most veled összejönnék, akkor valóban megcsalnám Olivért, és mindig ő, és ez a végzetes baleset jutna eszembe a kapcsolatunkról. Viszont szeretnék kérni tőled valamit.- kezdtem. Gábor bólogatással jelezte, hogy megértette a hallottakat, bár nem ért vele egyet, a kérésemre azonban felkapta a fejét.
-Mi lenne az?- kérdezte.
-Ne szakíts Kamillával. Belehalna a fájdalomba. Ő tényleg szeret téged, és kérlek a kedvemért tedd meg ezt.- fedtem fel a kérésemet.
-Figyelj! Nem hiszem, hogy még mindig szeretne ezek után is, és nem hiszem, hogy meg tudna bocsátani.
-Szerintem meg igen. Ő tényleg szeret, és nem tudhatod, hogy mikor találnál még egy ilyen lányt. Csak ne légy hűtlen, ha kapsz tőle még egy esélyt.
-Hát, nem tudom. Amikor ez történt velem- a bekötött csuklójára mutat, nekem,  meg mintha villám csapott volna a fejembe, ahogy rájövök, hogy mi folyik itt. Hallom, hogy még beszél, de a szavait nem tudom felfogni. Hirtelen a szavába vágok:
-Ez kb. a balesettel egy időben történt igaz?- kérdezem a válaszát várva.
-Igen, kb. miért?- kérdezi.
-És tudod, hogy ki lökött fel?
-Nem.
-Na, hát én tudom.- kérdőn néz rám-Olivér.
-Mi??- csodálkozik.
-Szerintem így akart bosszút állni, mielőtt távozik a földről.
-Mi? Megijesztesz? Ilyen létezik?
-Szerintem igen. Velem is ez történt. Amikor apával sütizni mentünk, akkor hirtelen egy szív alakú sütit hoztak elém, amilyet nem is rendeltem. Aztán fojtogató érzést éreztem a torkom körül, aki valószínűleg Olivér lehetett, a hűtlenségem miatt- könny gyűlik a szemembe, és annyira sajnálom, hogy így kellett elmennie, hogy nem tudott nekem megbocsátani.-… utána pedig, amikor apa félrevonult a mentősökkel telefonálni, meleg, ölelő érzést éreztem, és anya képe jelenet meg a szemem előtt- csak hagyom, hogy a könnyem végigfolyjon az arcomon.- Érted már? Biztosan így történt.
-Igen, biztosan, de most hagylak pihenni, nagyon kimerülhettél-, kezd búcsúzni.
-Várj! És Kamillával mi lesz?
-Lili! Nem hiszem, hogy ez menne nekünk…
-Tedd meg a kedvemért! Ha úgy veszed, akkor Olivér egy jelet küldött azzal, hogy fellökött, hiszen nem akarja, hogy velem legyél, hanem hogy maradj a saját barátnődnél.

-Ja, persze. Olivér jele… Szép álmokat Lili, és ne gondolkozz sokat.- köszönt el, és lekapcsolta a lámpát. Nem igazán hisz nekem ebben a dologban, de én tudom, hogy így volt. Érzem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése