Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, de ígérem igyekszem a többivel is :)

6. rész

  Mikor este álomba sírtam magam, (ami nem ment valami könnyen és nem akartam, hogy Olivér is meghallja) reggel nagy csend fogadott, és ahogy fordultam egyet az ágyban, (már amennyire tudtam a törött lábammal) Olivért sem találtam az ágyban. Kicsi meg is ijedtem, hiszen egyedül nem is tudok felkelni, de a szomszéd szobából sem hallottam hangokat. Mivel jó lett volna felkelni, ezért Olivért felhívtam, mert nem tudtam, hogy anyáék között még mindig fagyos-e a hangulat. Amikor tárcsáztam a számot, nagyon sokat csöngött ki mire végre felvette:

-         Szia, valami baj van?- mondtam a hangomban nem kis félelemmel. (Mert hát mégis egyedül ébredek a törött lábammal, és a szüleim tegnap haragban feküdtek le).

-         Nem, dehogy nincs semmi baj, csak a szüleiddel leugrottunk a büfébe meginni egy kávét és megkértük a pincért az étteremben, hogy hozzon fel nekünk reggelit.

-         Ja, értem, és valaki fel tudna jönni, segíteni nekem?- kérdeztem némi csalódottsággal a hangomban, mert mégis hogy hagyhatnak ott, mikor mozdulni is alig tudok.

-         Persze, egy perc és ott vagyok.- tényleg nemsoká megérkezett én, pedig ilyen kellemetlenül és szánalmasan még szinte soha nem éreztem magam.

-         Itt vagyok, bocs, hogy várnod kellett. Miben segítsek?- kérdezte Olivér olyan kedvesen és udvariasan, hogy rögtön megbocsátottam neki azt, hogy itt hagyott. J

-         Csak segíts felülni, kezdésnek elég lesz.- és ekkor ért az a szörnyű megaláztatás, hogy Olivérnek legalább háromszor kellett próbálkoznia, mire felhúzott, de végül sikerült.

-         Így jó lesz?

-         Igen, tökéletes, köszi. És mi van anyuékkal? Veszekednek még?

-         Már nem mondanám veszekedésnek, de még nem teljes a harmónia, pedig próbáltam beszélni a fejükkel.

-         Áh, ilyenkor semmi nem ér, de azért köszi, hogy megpróbáltad.- mondtam hálásan.

Mivel kocsival Görögországba, és nem repülővel, ezért hamar indulni kellett tovább, és a kocsiban még mindig tartott a „haragszomrád” és a „nemszólokhozzád” anya és apa között. Komolyan egy szót se szóltak, de nem hogy egymással, még velünk se beszélgettek, bár lehet, hogy ez így jobb is volt. Az út lassan és unalmasan telt, és ami a legrosszabb volt, hogy Olivérrel se nagyon tudtam beszélni, mert olyan kínos csend uralkodott, hogy senki nem akarta megtörni. Viszont az utolsó 10 perces pihenőnél valami történt. Csak egy benzinkúton álltunk meg, én csak a mosdóba szálltam ki, utána már pattantam is vissza a kocsiba. Anyuék viszont még ittak egy kávét a benti büfében. Amikor kijöttek, és tovább indultunk, úgy viselkedtek, mintha nem is történt volna semmi. Mi csak néztünk, de nem kérdeztünk semmit, mi is úgy tettünk mintha nem lenne semmi különös ebben. Soha nem tudjuk meg, hogy akkor ott bent mit beszéltek, de a lényeg, hogy kibékültek J. Innen már csak egy óra volt a szállás és amikor megérkeztünk, nagyon örültem. A szálloda gyönyörű, az emberek kedvesek. Bár így kicsit nehéz volt szétnézni a törött lábammal és a tolókocsival, de megoldottam J.  Amikor a társalgóba értem, hallottam, hogy a legtöbben angolul vagy németül beszélnek, na meg persze görögül, de nekem ezzel nem volt bajom, mert az angolt és a németet jól beszélem, és így el is kezdtem beszélgetni egy lánnyal, aki azt mondta, sajnálja, hogy eltört a lábam, mert így nem tudok úszni a tengerben. Ezután magyar szavakra lettem figyelmes, és rögtön arra fordultam. Egy fiú és egy lány volt az, és odamentem hozzájuk.

-         Sziasztok! Hallottam, hogy magyarul beszéltek, és gondoltam idejövök. Amúgy Lili a nevem.

-         Szia. De jó, hogy te is magyar vagy, itt nem sok akad belőlünk.- mondta a fiú.- Én Gábor vagyok, a húgom pedig Kamilla. – mutatta be magukat.

-         Látom, eltört a lábad. Gondolom így úszni sem tudsz. –érdeklődött Gábor.

-         Sajnos nem, de már kezdem megszokni.- ekkor kicsit arrébb álltak, mert egy idős hölgyet engedtek el, és én is mentem volna arrébb, de a tolókocsi akadályozott. Majdnem felborultam, de szerencsére Gábor időben elkapott, és mélyen a szemembe nézett…

Sajnálom, hogy ilyen későn jött az új rész, és nem is lett túl hosszú... Sajnos a következőre is várni kell egy kicsit. Bocsi. Amúgy szólok, hogy ez nem egy boldog végű történet, csak azért, hogy aki arra számított azoknak mondom.

5.rész

Anya lépett be a szobába, és furcsán rám nézett.

-         Ez meg mi volt?- kérdezte.

-         Mégis mire gondolsz?- adtam az ártatlant, mert nem igazán akartam erről beszélni.

-         De akkor most mi lesz? Összevesztetek?- faggatott tovább anya.

-         Nem is tudom…-suttogtam elhaló hangon.

-         Én nem akarok beleszólni édesem, de így akarsz nekiindulni a 2 hetes nyaralásnak? Hogy össze vagytok veszve? Nem tudom, hogy min vesztetek össze, de szerintem, meg lehetne beszélni.- próbált lelket önteni belém anya.

-         Oké, majd megpróbálom!- mondtam, miközben a padlót bámultam.

-         De fél óra és indulunk- sürgetett anya.

-         Jó, jó beszélek vele.- adtam be a derekam, és kigurultam a nappaliból a tolókocsival.

-         Olivér!- szóltam oda neki.

-         Igen?- nézett rám hűvösen.

-         Szeretnék veled beszélni.- suttogtam.

-         Jó.- fúrta belém a tekintetét.

-         Csak szeretnék bocsánatot kérni, amiért kételkedtem benned.- nyögtem ki nagy nehezen.

-         Nem értem, hogy miért tetted ezt.- mondta megdöbbenve.

-         Csak azért, mert úgy érzem, hogy nem vagyok hozzád elég jó, és nagyon félek, hogy elveszítelek, mert nagyon fontos vagy nekem.- hadartam el egy szuszra.

-         Már hogyne lennél hozzám elég jó, nem is értem, hogy képzelhettél ilyet.- és ahogy ezt kimondta, éreztem a hangjából, hogy megbocsátott, és nagyon megkönnyebbültem.

-         Akkor, eljössz a nyaralásra?- kérdeztem félve.

-         Persze- mondta, és lehajolt, hogy megöleljen.

-         Anya! Indulhatunk!- szóltam anyának, jelezve, hogy minden rendben.

-         Jaj, gyerekek, úgy örülök, hogy szent a béke.

-         Mi is. – mondtam anyának.

-         Akkor, indulhatunk?- nézett ránk apa.

-         Igen!- feleltük szinte egyszerre.

Ezután persze kb egy óra múlva indultunk csak, mert még a csomagokat is be kellett rakni a kocsiba, meg mire még mindent bezártunk, és vagy hatszor ellenőrizni kellett, hogy mindent kikapcsoltunk-e, meg ilyesmi. De végül elindultunk, és előttünk volt egy 10 órás út. Azonnal felhívtam Nikit és Annát, hogy megvagyok, és most indulunk, bár a lábam fáj, de Olivérrel minden rendbe jött. Aztán még beszélgettünk egy kicsit (közben és zenét hallgattam), és kis idő múlva bealudtam, ahogy általában szoktamJ.  Amikor felébredtem, nem az a látvány tárult elém, amire számítottam. Nem az a kép, nem azok a hangok. Már besötétedett (vagyis átaludtam egy napot J), a fejem Olivér vállán, és valami borzasztó hangzavar….A szüleim veszekedtek L. Álmos fejjel Olivér felé néztem, és kérdőn pillantottam rá, mire megvonta a vállát. Amennyire ki tudtam venni a „beszélgetésükből” olyasmin veszhettek össze, hogy anya azt mondta, hogy álljunk meg északára pihenni, de apa makacs volt, és szerinte így is vezethet.

-         Nem akarom, hogy baleset legyen a vége, Lili így is alig tud mozogni. Álljunk meg! – követelte anya magán kívüli állapotban.

-         Ennyire nem bízol meg bennem?- kérdezte apa. – Soha nem akarnék rosszat a törött lábú lányomnak, és a családomnak.

-         Hééé! Ébren vagyok!!- háborodtam fel.

-         Ó. Kicsim, nem úgy gondoltam- szólt apa kínosan.

-         Oké, mindegy, de szerintem is meg kellene állni éjszakára. - próbálkoztam, de nem kellett volna.

-         Te is anyáddal vagy?- kelt ki magából apa is. Ekkor már a sírás kerülgetett.

-         Nem, én nem vagyok senkivel, de a lábamnak is jót tenne egy ki pihenő. – ez hatott. Apa lefordult az autópályáról, és az első pihenőnél kiszálltunk, és foglaltunk két szobát. A szobáink egymás mellett voltak, és még lefekvéskor is a veszekedést hallottam a szobájukból. Egyelőre ez a nyaralás, ami egyben a 18. szülinapi ajándékom, nem indul valami simán… L

4. rész

Milyen buta is voltan!

Legalább 2 óráig ültem a házunk tövében, és amikor bementem, anyáék ott álltak előttem, és úgy néztek rám, mintha legalább egy gyilkos lennék. Nem akartam beszélni senkivel, és normális esetben ilyenkor bezárkóztam volna a szobámba, de anyáék ezt megakadályozták.

-         Lili! Mégis meg tudnád nekem mondani, hogy mégis hol jártál, úgy 2 óráig, főleg, hogy egy szóval sem említetted, és még a mobilodat is itthon hagytad. – szidott le alaposan anya.

-         Bocsi… öööö... izé… csak sétáltam – mondtam a legkézenfekvőbb választ, mert tényleg így volt… egy darabig J

-         Az egy dolog, de legalább a telefonodat magaddal vihetted volna – dorgáltak meg ismét a szüleim.

-         Oké, bocsi, de most fel szeretnék menni a szobámba, persze, csak ha nem zavarom meg a napirendeteket ezzel – dacoskodtam.

-         Először is addig nem mehetsz fel, amíg ilyen szemtelen vagy, mégis mi történt veled, mióta hazajöttél ilyen vagy. – érdeklődött anya, de ezt még nem akartam vele megosztani, amit az imént láttam.

-         Oké, oké bocsánat, és nem történt semmi, csak ideges vagyok a holnapi matekdoga miatt, és nem lenne gond, ha átjön Niki vagy Anna, hogy együtt tanuljunk?- próbálkoztam. Persze tanulásról szó sem volt, csak valakinek ezt el kellett mondanom.

-         Hát… nem is tudom – sandított anya apára, aki egy alig észrevehetőt bólintott. – Jó, legyen – adta be a derekát anya. Ezzel együtt felmentem a szobámba, és tárcsáztam Annát. 5 kicsöngést vártam, de nem vette fel, és akkor gondoltam Nikit is megpróbálom. Kicsöng…

-         Szia, Lili! – köszönt a kagylóba azzal az életvidám, és bájos hangjával.

-         Szia… öö… ráérsz most?

-         Aha, miért?

-         Hát… izé… átjöhetnél, mert dumálnunk kell.

-         Megijesztesz, 2 perc és ott vagyok- mondta végül a telefonba és letette. Nikiről amúgy annyit kell tudni, hogy már nagyon régóta a barátom, és neki bármit elmerek mondani. Mindig kedves, életvidám, és nagyon aranyos. Annát is nagyon szeretem, de őt még nem olyan régóta ismerem, és bár benne is megbízok, vele nem tudok olyan gördülékenyen beszélgetni. 2 perc múlva csöngettek.

-         Megyek anyaaa!!!- kiáltottam le a lépcsőn, és már szaladtam is, aminek nem lett jó vége. Ahogy futottam, a harmadik lépcsőfokról úgy lezuhantam, hogy szerintem még a szomszéd utcában is hallották.

-         Jól van, azért nem kell így sietni! – mondta anya, és felsegített, de nagyon fájt a lábam. Kinyitottam az ajtót, és szó szerint Niki karjaiba estem, mert annyira fájt a lábam.

-         Ilyen nagy a baj?- kérdezte meglepetten, és segített beljebb jönnünk.

-         Ja, nem csak leestem a lépcsőről, nagyon fáj a lábam- bicegtem felfelé, akármennyire is fájt az, amit Olivér tett velem, elnevettem magam. Mikor leültünk az ágyamra, Niki a lényegre tért.

-         Nos, mi a gond?- kezdett bele.

-         Nem is tudom, hát láttam valamit, ami nagyon elszomorított…- kezdtem.

-         Jesszus mond már!!!

-         Oké mondom… hát… izé Olivérről lenne szó…, hogy szerintem …megcsal. - böktem ki nagy nehezen.

-         Micsoda? Nem lehet, hogy valamit félreértettél, és nem is úgy van, ahogyan gondolod? Hiszen Olivér nagyon szeret.

-         Igen tudom, vagyis én is így gondoltam, de most már nem igazán tudom.

-         Mégis mi történt pontosan?

-         Az egész úgy kezdődött, hogy anyáéknak szólt, hogy jön ma délután, utána nem sokkal felhívott, hogy mégis csak reggel tud jönni, és ezzel lecsapta a telefont. Ekkor gondoltam elmegyek a szüleihez, hogy tudnak-e ettől valamit, de ahogy az utcájukba fordultam, megláttam egy szép szőke lánnyal, amint szorosan átölelte. Most szerinted ez mit jelent?

-         Nem is tudom ezt meg kellene beszélnetek.

-         Most per pillanat látni sem akarom.

-         De mi lesz így a nyaralásotokkal?

-         Nem tudom, de holnap reggel idejön, és ha erre nem tud rendes magyarázatot adni, akkor ennek vége, és a nyaralásra sem jön.

-         Lehet, hogy tényleg félreértettél valamit- próbálkozott Niki.

-         Nem tudom, de azt sem tudom, hogy mi lesz így a lábammal, mert nagyon fáj, és nem is igazán tudom mozgatni. Így hogy fürdök a görög tengerbe?

-         Ha Olivérrel kibékültök, akkor ez lesz a legkisebb gondod, uh, már ennyi az idő? Bocsi nekem mennem kell, de köszi, hogy elmondtad. –köszönt el Niki

-         Figyi, én, köszi hogy eljöttél, és ha nem lenne gond, akkor én nem mennék le, mert nagyon fáj a lábam, de te felküldenéd a szüleimet?

-         Persze, és ne aggódj, minden rendben lesz.

-         Köszi, majd hívlak!- mondtam végül, és Niki még intett egy utolsót.

-         Sziasztok! Én megyek is. – szólt oda Niki anyáéknak.

-         Máris, édesem, azt hittem maradsz velünk vacsira? Pedig rántott húst sütöttem krumpli pürével. Úgy tudtam te is szereted. – mondta anya kissé csalódottan.

-         Igen, szeretem, de most haza kell mennem, de köszönöm a meghívást, és Lili azt üzente, hogy menjetek fel, gondolom a lába miatt, mert nagyon fájt neki, azért is nem jött le.

-         Rendben drágám, köszönöm, hogy beugrottál, és gyere máskor is, de ugye azt tudod, hogy most 2 hétig nem leszünk itthon?- kérdezte anya

-         Igen azt tudom, és én köszönöm a vendéglátást, de most már tényleg mennem kell, mert anyukám aggódni fog. – próbálta kihúzni magát a beszélgetésből Niki, csak hát anyánál ez nem olyan könnyű.

-         Persze, persze, nyitom a kaput. Mikor elment Niki, hallottam, ahogyan feljönnek a lépcsőn. Benyitottak a szobámba.

-         Kicsim, mi a baj? – sápítozott anya.

-         Nem tudom, de nagyon fáj a lábam, és nem tudok ráállni. – panaszoltam aggódó édesanyámnak a tüneteimet.

-         Apa, azonnal öltözz, és indítsd a kocsit! – parancsolta anya apának. Apa, mintha ott sem lett volna az előző 1 percben, mikor elmondtam, hogy mi a bajom, de nem akarta mondani anyának, de én láttam rajta. Csak azt tette, amit mondtak neki.

-         Most pontosan mit tervezel, és hova akarsz hurcolni? – kérdeztem anyát.

-         Ugyan, Lili, így nem vághatunk neki, egy nyaralásnak, meg kell tudni, hogy mi történt a lábaddal, mert lehet, hogy csak megzúzódott, de lehet, hogy rosszabb. - ecsetelte anya a nem túl bíztató tényeket.

-         Oké, és akkor most röntgen? Este tízkor?

-         Ott ilyenkor is van valaki! Ne vitatkozz, csak menjünk. – idegeskedett anya, ami már engem is idegesített. Beültünk a kocsiba, és apa megszólalt:

-         Akkor hova lesz? – na, ez a mondat anyánál kiverte a biztosítékot.

-         Mi az, hogy HOVA??? Nem elég világos a helyzet? – dühöngött anya, miközben és a fülébe súgtam, hogy a sürgősségire. Ekkor persze próbált apa mentegetőzni.

-         Jó, csak vicceltem.

-         Vicc!!! – kiabált tovább anya

-         Hagyjátok már abba!!! – kiabáltam most már én is dühösen, mint aki eszét vesztette, mert egyszerre szakadtak a nyakamba a bajok: A fiúm valószínűleg megcsal, a lábamat kitöröm, a szüleim kiabálnak egymással, és holnap indulunk nyaralni. Szuper!

-         Bocsi drágám, de apád nagyon felhúzott, hogy soha nem tud rendesen figyelni semmire. – ordibált még mindig anya.

-         Jó, csak menjünk már az orvoshoz, mert tényleg nagyon fáj a lábam. – győzködtem őket, mire rá 10 percre elindultunk. Na, végre! Kb. 5 percet kellett várni a váróba, mikor az asszisztens kiszólt:

-         Darvas Lili! – ekkor anyáék besegítettek, és feltettek a vizsgáló asztalra.

-         Mi történt?- kérdezte az orvos kedvesen.

-         Leestem a lépcsőről, és nagyon fáj a lábam, és nem igazán tudom mozgatni. – panaszoltam a dokinak.

-         Értem, akkor kellene egy gyors röntgen, nem kell messzire menni, mert itt van a rendelőmben, csak pár méter. – szólt oda az orvos, és anyáék átsegítettek a terem másik oldalába, majd megröntgenezett. A kép perceken belül láthatóvá vált, és tisztán látszott, hogy a lábam eltört. Ekkor nagyon megijedtem.

-         Bizony, ez egy ki törés! – mutatta be a tényt a doki. – Nem vészes, de még járógipszet nem kaphatsz. Ezt a gipszet felteszem most, és ebben nem szabad járni, és 3 hét után kell visszajönni, hogy lecseréljem a járógipszre, ami még 2 hét. – fejezte be.

-         Hát… az a helyzet, hogy holnap indulunk Görögországba nyaralni 2 hétre… - jegyezte meg halkan anya.

-         Ami azt illeti, nyaralni el mehetnek, ha Önöknek ez nem probléma, viszont vízbe nem mehet, és fürdésnél is segítségre lesz szüksége, mert a gipszet nem érheti víz.

-         Mit is mondjak, ez remek… - bosszankodott anya.

-         Szívem, ne idegeskedj, majd kitaláljuk, hogy legyen. – nyugtatta apa anyát.

-         Gyere, Lilikém haza megyünk. – sóhajtott anya. Otthon ágyba raktak, és hallottam, ahogyan elvonulnak beszélgetni a holnapról, amihez egyre inkább nem volt kedvem. Egész éjszaka egy cseppet sem aludtam, egyrészt Olivér viselkedésén gondolkodtam, másrészt nagyon fájt a lábam. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz így a nyaralással. Reggel apa bekopogott a szobámba és bejött.

-         Hogy vagy? – kérdezte.

-         A lábam eléggé fáj. Most mi lesz így? – kérdeztem szomorúan.

-         Olivér mindjárt itt lesz, de anyáddal úgy döntöttünk, hogy a döntés rajtad áll, ha úgy érzed, így is jól tudod magadat érezni, akkor elmegyünk, ha nem akkor, lemondjuk. – mondta apa.

-         Majd még gondolkozom, de szerintem elmehetünk, csak nem megyek a vízbe. – szomorkodtam.

-         Azt nem, de a várost attól még körbe tudjuk sétálni… - csillant fel apa szeme, és meg csak értetlenkedtem. – Nagyapa tolószéke összecsukható, és így a nyaralásra is el tudjuk vinni, és tudunk sétálni. Na, tetszik?

-         Igen. – örültem meg egy pillanat alatt, és a nyakába ugrottam. Bele is ültem a székbe és apa levitt a nappaliba. Ki idő után csengettek, és gondoltam, hogy gyakoroljam a közlekedést ezzel az izével, majd én kinyitom az ajtót. Oda is gurultam, és kinyitottam az ajtót, és ott állt… Olivér.

-         Szia – köszöntem halkan, és rögtön elkaptam róla a tekintetemet.

-         Szia-, köszönt meglepetten- Veled meg mi történt? – kérdezte, és hajolt volna le, hogy puszit adjon, de én elhúztam az arcomat.

-         Gyere be, szeretnék veled beszélni. – szögeztem le, és ahogy beértünk anya meglátta Olivért.

-         Szia! Végre itt vagy! Már nagyon vártunk, és ha gondoljátok, akkor mehetünk is lassan! – örvendezett anya.

-         Oké anya, csak van egy kis megbeszélnivalónk!- próbáltam anyának sokat sejtetően mondani, de ne vette a lapot.

-         Persze, de siessetek- kapizsgált valamit anya.

-         Várj, hadd segítsek! – jött utánam udvariasan Olivér, amint én szerencsétlenkedtem a kerekesszékkel.

-         Köszi-, mondtam hálásan.

-         Miről akartál beszélni?- nézett rám Olivér.

-         Csak nem igazán tudom, hogy szeretsz-e még engem…

-         Micsoda? Miért ne szeretnélek?

-         Csak láttam valamit, ami erre utal… és ha így van, nincs értelme ebbe e nyaralásba belevágni…

-         Mégis mit láttál?

-         Csak annyit, hogy láttam amint megölelted azt a szőke lányt… ezt nem tudom máshogy érteni, de örültem volna, ha te mondod el, és nem így kell megtudnom…

-         Mi? Te ezt teljesen félreérted, azt sem tudod, hogy ki az a lány, és máris ítélkezel. Ne tedd, ezt kérlek, mert így tényleg nincs értelme a nyaralásnak…

-         Akkor mégis ki az a szép szőke lány, akit ölelgettél?- vontam kérdőre.

-         Az a lány… a volt barátnőm, és egyben a legelső barátnőm, és azért öleltem meg, mert ma utazik el Franciaországba, és nem tudja, mikor jön haza. Csak azért öleltem meg, mert barátok maradtunk a szakítás után is, és el akartam búcsúzni!- mondta, és én teljesen ledöbbentem.

-         Ó… szóval…izé…- dadogtam összevissza.

-         Ne is mondd… nagyot csalódtam benned, nem gondoltam, hogy ennyire nem bízol meg bennem.- fakadt ki és kiviharzott, én meg ott álltam teljesen megsemmisülve.

Ha olvassátok a történetemet, kérlek írjatok hozzászólást, akár tetszik, akár nem!! Nagyon fontos lenne nekem a visszajelzés! Szívesen fogadok bármilyen kritikát, tanácsot!! Köszi mindenkinek :)

3. rész 
Hogyan tovább?

Egyszer csak kopogást hallottam az ajtómon. Apa szólt be, hogy bejöhet-e.
- Kicsim, csak én vagyok! Bejöhetek?
- Kérlek, most hagyj magamra!- próbáltam nagyon higgadt maradni.
- Csak segíteni szeretnénk- próbálkozott tovább apa.
- Majd elmondom, ha szeretném, és amúgy sem tudtok segíteni!- kezdtem ideges lenni.
- Jól van, te tudod, de ha az ajándékunk nem tetszik, akkor azt ugye tudod, hogy ez nekünk nagyon rosszul esik, hiszen azt hittük, hogy ez a legtökéletesebb ajándék, de lehet, hogy tévedtünk.- ekkor már éreztem, hogy apa hangja is feszültebbé, és csalódottabbá válik. Erről szó sem volt, hogy esetleg nem tetszik az ajándék, csak nem igazán tudtam dönteni, hogy melyikre menjek. Hiszen egyaránt fontosak a barátaim, és a családom is. Hallottam, hogy a léptek távolodnak, így egy kicsit megnyugodtam. Amikor éreztem, hogy nem tudok felülkerekedni az éhségen, úgy döntö9ttem lemegyek. Amint leértem, anyáék a nappaliban ültek, és tévéztek.
- Lili, éhes vagy? – kérdezte anya bájosan.
- Igen egy kicsi, de ne fáradj, készítek én magamnak- szóltam be a nappaliba.
- De a hűtőbe van rántott hús, azt csináltam vacsorára. Ha jól esik, akkor abból is ehetsz.
- Jó rendben. Köszi. – ekkor anya egészen más arckifejezésre váltott.
- Kicsikém, ha bármi problémád van, akkor azt tudod, hogy nyugodtan elmondhatod! – kezdte borzasztóan megértően.
- Persze, és kérlek, ne haragudjatok az előbbi kirohanásom miatt – szégyelltem el magam- nem az ajándékokkal van a gond csak…- akadt el a szavam.
- Igen, mégis akkor mivel?- sürgettek.
- Hát… csak annyi, hogy… Anna és Niki is elhívtak a nyáron a nyaralójukba, a szülinapom alkalmából, és nem tudom, hogy mit tegyek. – mondtam tanácstalanul- mivel ők is abban az időben érnek rá, amikor veletek mennék. – nyögtem ki végül.
- Lili, szerintem ez nem akkora gond, te döntsd el, hogy hova és mikor mész, mi megértjük a döntésedet! – mondta nagyon kedvesen anya.
- Köszi, hogy ilyen megértők vagytok, de úgy érzem, már döntöttem is. – közöltem velük, mert csakis az a helyes döntés, ha velük megyek a szülinapomon. Ekkor várakozó tekinteteket kaptam, és kiböktem a választ!
- Veletek megyek a nyáron, a lányok majd várnak. – hadartam el gyorsan a mondatomat.
- Jaj, kicsim én annyira örülök – ölelt át szorosan anya, és látszólag ezt a választ várta.
- Akkor kezdhetnénk pakolni, mert Olivér azt mondta, hogy ha minden jól megy, már ma délután jön, és holnap indulhatunk! – mosolygott apa, és várta a reakciómat.
- MICSODA? Ma délután, de így nem nézhetek ki előtte- kaptam automatikusan a hajamhoz. Ha ma délután jön, és holnap indulunk, akkor vajon itt is alszik? Hú, remek kirándulásnak nézünk elébe. Azonnal felcaplattam a fürdőszobába, és elkezdtem készülődni. Az egész délutánomat azzal töltöttem, hogy 4-re kész legyek, mert ekkorra ígérte megát Olivér, akit, már vagy 2 hete nem láttam, csak telefonon beszéltünk. Hajat mostam, felraktam egy arcmaszkot, hogy szép legyen a bőröm, utána megittam egy pohár joghurtot, ami nem volt túl jó ötlet, mert egy kicsit rosszul voltam, bár lehet, hogy csak az izgalomtól. Ez után a szekrényem előtt gondolkoztam, hogy mit is kellene felvennem, ami kényelmes, de mégis jól néz ki. Először egy barackszínű topra esett a választásom, amit a szekrényem mélyén találtam, és szerintem még soha nem volt rajtam. Rögtön fel is próbáltam, és első ránézésre jól is állt, csak egy kicsit bizarrnak gondoltam a kissé nagy kivágása miatt, mert olyat akartam felvenni, ami mutat valamit, de mégsem. Inkább levettem, és tovább kotorásztam a szekrényben. Végül megtaláltam a zöld trikóm, és felvettem rá a kedvenc fekete-fehér csíkos rövid ujjú kapucnis pulcsim. Ekkorra megszáradt a maszk, és le is mostam, és ekkor megcsörrent a telefon. Gondolkodás nélkül felkaptam.
- Szia-, szóltam bele vidáman, mikor megláttam, hogy Olivér a hívó.
- Szia, drága – kezdte mézesmázos hangon- csak egy rossz hírt szeretnék közölni, és nem fogsz örülni, de nem tehetek róla.
- Jaj, istenkém mond már – türelmetlenkedtem, mert komolyan megijedtem.
- Nyugi, nem olyan komoly, csak annyi, hogy nem tudok menni ma délután, csak holnap reggel, amikor indulunk, és kérlek, mond meg a szüleidnek is ezt. – hadarta gyorsan.
- Oké, de… - értetlenkedtem, de ekkorra éles sípolást hallottam. Ez meg… lerakott! Egyszerűen lecsapta a telefont, és még el sem búcsúzott. Vajon mi lehet a háttérben? Úgy éreztem, mindenképp ki kell derítenem, ezért elhatároztam, hogy elmegyek a szüleihez, és megkérdezem, hogy tudnak-e erről valamit. El is indultam, de előtte anyáéknak szóltam, hogy nem tud jönni Olivér ma, csak holnap. Aztán mondtam, hogy elmegyek sétálni. Semmiképp sem akartam elmondani, hogy lecsapta a telefont, most nyomozni indulok. Ez egy kicsit fura is lenne. Ahogy elindultam, azon kezdtem gondolkodni, hogy minden ilyen fórumon azt mondták, hogy ha egy fiú ilyet csinál, akkor tuti, hogy egy harmadik van a háttérben. Ez nagyon megrémisztett, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy lehet, hogy csak túl sok ilyet olvasok. Viszont, ha ez lenne az igaz, akkor nagyot csalódnék Olivérben, főleg, hogy ma van a szülinapom. Ahogy közeledtem a házukhoz, meg is láttam az utca sarkáról, és gyorsan elbújtam a ház mögé, és óvatosan kilestem. Olivért láttam, egy szép szőke lánnyal, akit éppen… ekkor elszorult a torkom, és a sírógörcs kerülgetett. A lányt éppen szorosan megölelte az ÉN barátom. Ennyi elég volt. Azonnal őrült tempóban szaladtam, és hazáig meg sem álltam. A zokogástól és a futástól alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Be se mentem a házba, csak leültem a betonra a ház tövében, és vagy egy óráig sírtam. Nagyot csalódtam abban, akiben a szüleimen kívül a legjobban megbíztam.

2. rész  A 18. szülinapom 

    Reggel arra ébredtem, hogy a májusi nap beszűrődik az ablakon át a függöny rései között, és édesen melegíti a karomat. Ez nagyon jó érzés volt, főleg a szülinapom reggelén, amitől igazán jó kedvem lett. Kinyitottam az ablakot, és a friss tavaszi szellő megsimította az arcomat. Ránéztem a naptáramra, és láttam, hogy a mai nap be van karikázva pirossal, és sok felkiáltójel. Na, igen, év eleje óta számolom a napokat a 18 szülinapomig, és ma úgy éreztem, hogy minden, amit szerettem volna tervezni erre a napra, és minden kívánságom ma végre megvalósul.
      Gyorsan felvettem a kedvenc spagetti pántos lila felsőm, és egy rövid farmer sortot, megmosakodtam, és levágtattam anyáékhoz a lépcsőn. Amint megláttak az ebédlőben, rögtön odarohantak hozzám.
- Jaj, kincsem boldog 18. szülinapot!- törölgette boldogan a szemét anya.
- Köszi, anyu, de ne sírj- próbáltam vigasztalni, de az örömkönnyek ne hagytak alább. Ekkor apa is hozzám lépett, és ő is szorosan megölelt.
- így van, kislányom, ettől a naptól fogva felnőtt és önálló nő lettél-mondta nevetve apa. Ekkor én és anyu is felnevettünk.
- De ugye ez ne azt jelenti, hogy mostantól nem lakhatok többé nálatok, és magam keresem meg a napi betevőt?- viccelődtem tettetett ijedtséggel.
- Ugyan kicsim én ilyen idősen már mentem és dolgoztam, nem pedig a szüleimen élősködtem- vette a poént apa.
- Drágám, csak azt szeretném megkérdezni, hogy az ajándékodat most, vagy majd délután szeretnéd megkapni?- kiabált ki anya a konyhából, és a reggelihez invitált.
- Aranyosak vagytok, de ha lehetne, akkor inkább délután nézném meg az ajándékaimat, mert, ahogy látom, már így is késésben vagyok- válaszoltam az órára pillantva, és már álltam volna fel az asztaltól.
- Rendben, de azért a reggelit befejezhetnéd, hiszen alig ettél- mondta anya.
- Ja, köszi, elég volt, de most tényleg sietnem kell- magyarázkodtam, de anya nem engedett.
- Lili, a reggeli a…
- a nap legfontosabb étkezése- fejeztem be a szokásos mondatot- Tudom, tudom, de majd ebédelek, és ez amúgy is lejárt mondat- próbálkoztam tovább.
- Kislányom, ne szemtelenkedj, hiszen tudod, hogy igazam van- rivallt rám anya. – Akkor elcsomagolom a maradékot, és majd megeszed a suliba- szólt ellentmondást nem tűrő hangon.
- Anya! Csak azt ne! Nincs is annál cikibb, ha valaki az otthonról hozott kaját eszi. Majd veszek valamit a büfében.- sajnáltattam magam.
- Na, jó, de valami rendes ennivalót vegyél!- nyomott a kezembe egy 500-ast.
- Köszi, és úgy lesz- mondtam mosolyogva, amolyan „én nyertem” stílusban. Ekkor megcsörrent a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív, megláttam Olivér nevét. Azonnal felkaptam, és beleszóltam:
- Szia!
- Szia, drágám!- köszöntött
- Jaj, annyira hiányzol!
- Te is nekem, de most nem ezért hívtalak, hanem, hogy: BOLDOG SZÜLINAPOT!- mondta szinte kiáltva a telefonba.
- Óóó, köszi, annyira aranyos vagy!- tartottam el egy kicsit a telefont a fülemtől. 
- Úgy sajnálom, hogy nem lehetek ott veled, de egy hét múlva már otthon leszek.
- Komolyan, az jó, már alig várom.- örültem meg hirtelen a hírnek, és gyorsan elköszöntem Olivértől, mert ránéztem az órámra, és már fél 8 volt. ÚRISTEN el fogok késni!
- Anya, apa elmentem. – kiáltottam be a konyhába, és már vágtattam is a suliba. Ahogy az épület elé értem, rögtön megláttam a két legjobb barátnőmet, akiket szinte ovis korom óta ismerek. Niki és Anna, ahogy megláttak, összesúgtak, és mikor odaértem, egyszerre ugrottak a karomba.
- Boldog szülinapooot!! – kiáltották egyszerre, és megöleltek.
- Köszi, szépen mindkettőtöknek, aranyosak vagytok. - mondtam, és én is megöleltem őket.
- Figyel Lili – kezdte Niki – az ajándékod az, hogy a nyár elején elmegyünk a szüleim nyaralójába, csak mi hárman, és csapunk egy hatalmas lányos bulit, és apa azt mondta, hogy maradhatunk bármeddig, így akár hetekig is ott ünnepelhetjük a szülinapodat. – hadarta Niki, én meg szó szerint lemerevedtem.
- ÖÖÖ, Lili, ha nem nagy gond, ez az ajándék tőlem is van. - kezdte félve Anna. Én egyszerűen nem tudtam megszólalni, csak ott álltam ledöbbenve. Mármint nem attól voltam ledöbbenve, hogy kettőjüktől kapom ezt, csak erre egyáltalán nem gondoltam, hogy ilyen nagy ajándékra gondoltak.
- Na, Lili, szólalj már meg- mondták szinte egyszerre, egy kb. 1 perc néma csend után. Huppsz!
- ÖÖÖ, úristen, persze, hogy tetszik, igen, igen, igen. – ugráltam körbe őket.
- Komolyan? Akkor nem találtunk nagyon mellé? – kérdezte Anna.
- Ugyan, ti, ha akarnátok, sem tudnátok mellé találni, hiszen évek óta ismertek – öleltem át őket boldogan. – Azért azt tudhatom, hogy mikor lenne ez a kis „szülinapozás”?
- Hát, mi arra gondoltunk, hogy ahogy vége a sulinak, mert az érettségi úgyis csak júliusban lesz. – sorolta Anna a tervet.
- Oké, nekem megfelel. – mentem bele rögtön.
- És mit kaptál anyukádéktól? – folytatta a beszélgetést Niki.
- Hát, tőlük az ajándékomat csak délután kapom meg, mert reggel nem nagyon volt már időnk ilyesmire – kezdtem bele.
- Aha, és Olivértől? – vágott bele Anna abba a kérdésbe, amire igazán kíváncsi volt, és az előbbi csak amolyan udvariasság volt. 
- Még tőle sem kaptam semmit, mert még a koleszben kellett maradnia ilyen év végi valamire, de a hétvégén jön, és akkor remélhetőleg megtudom. - magyaráztam nekik. Ekkor megszólalta a csengő, és bementünk a suliba. A napom amúgy átlagosan telt, volt, aki felköszöntött, de aki nem azt nem is annyira ismerem, tehát mindenki, aki számított felköszöntött. Ahogy hazaértem, anyáék már az ajtóban vártak, hogy odaadhassák az ajándékomat. 
- Oké, csak lepakolok – mondtam megadva magam. – Jó, kész vagyok.
- Rendben, akkor, hivatalosan is boldog szülinapot- borultak a vállamra mind a ketten, és a kezembe nyújtottak egy borítékot.
- Ezt tőlünk, és Olivértől kapod- mondta anya.
- Igazán, köszi, de nem kellene…- nyitottam ki a borítékot. Amint megláttam a papírokat, és elkezdtem olvasni a sorok között, kettős érzés fogott el. Nyaralás Görögországba, a szünet elején, 2 hétre, és már le is van foglalva 4 főre. Rögtön arra gondoltam, hogy akkorra mondták a lányok is a bulizást, és azt kellene elfogadnom, mert ők szóltak előbb, de ezt 3 okból sem tehettem. Azért, mert ez a szállás már le van foglalva, azért mert ők mégis a családom, és azért, mert arról nem ők tehettek, hogy nem adták oda az ajándékomat reggel, mert én kértem délutánra.
- ÓÓ, köszi, mindenkinek – nyögtem ki ennyit, és a lehető legszélesebb mosolyomat mutattam a helyzethez valóan.
- Örülsz, kislányom? – kételkedett apa.
- Persze – mosolyodtam el halványan, és megöleltem őket, hogy biztosak legyenek-, de most ha nem haragszotok, akkor felmennék a szobámba. – ekkor felszaladtam a lépcsőn, a választ meg sem várva.

1. rész
    A Sors akarta…



…Alig 2 év telt el a történtek után, és úgy érzem, hogy most már sírógörcs nélkül tudok beszélni a fájdalmaimról. 
    Ez a SORS iróniája, ami velem történt, és úgy érzem, hogy ez nem véletlen. Nem tudom, hogy ez mit jelenthet, de egyszer szeretnék rájönni. Általában az emberek többségének a 18. szülinapja a felnőtté válást, a nagykorúságot, a „bármit vehetek a boltban”- t jelenti. Sajnos nekem nem. Vagyis jól indult minden, de a vége iszonyatos volt.
     Lili vagyok, és ez a történet rólam szól, az én sorsom, az én múltam, az én jelenem, az én jövőm. 
     Boldog családban éltem, anya, apa, pasi. Anyukám sikeres üzletasszony volt, és elég jó keresett. Apa újságíró, és a barátom, Olivér 2 évvel idősebb nálam, szorgalmas egyetemista, már majd másfél éve voltunk együtt. Ezzel így minden rendben is van, ha nem azt az ajándékot kapom a családomtól, amit kaptam. Az tette tönkre az életemet. Persze én senkit ne hibáztatok, hiszen ha ennek így kellett lennie, akkor az, máskor is megtörténhetett volna.
      Na de kezdjük az elején, hogy minden tiszta legyen.