Sajnálom, hogy ilyen későn jött az új rész, és nem is lett túl hosszú... Sajnos a következőre is várni kell egy kicsit. Bocsi. Amúgy szólok, hogy ez nem egy boldog végű történet, csak azért, hogy aki arra számított azoknak mondom.

5.rész

Anya lépett be a szobába, és furcsán rám nézett.

-         Ez meg mi volt?- kérdezte.

-         Mégis mire gondolsz?- adtam az ártatlant, mert nem igazán akartam erről beszélni.

-         De akkor most mi lesz? Összevesztetek?- faggatott tovább anya.

-         Nem is tudom…-suttogtam elhaló hangon.

-         Én nem akarok beleszólni édesem, de így akarsz nekiindulni a 2 hetes nyaralásnak? Hogy össze vagytok veszve? Nem tudom, hogy min vesztetek össze, de szerintem, meg lehetne beszélni.- próbált lelket önteni belém anya.

-         Oké, majd megpróbálom!- mondtam, miközben a padlót bámultam.

-         De fél óra és indulunk- sürgetett anya.

-         Jó, jó beszélek vele.- adtam be a derekam, és kigurultam a nappaliból a tolókocsival.

-         Olivér!- szóltam oda neki.

-         Igen?- nézett rám hűvösen.

-         Szeretnék veled beszélni.- suttogtam.

-         Jó.- fúrta belém a tekintetét.

-         Csak szeretnék bocsánatot kérni, amiért kételkedtem benned.- nyögtem ki nagy nehezen.

-         Nem értem, hogy miért tetted ezt.- mondta megdöbbenve.

-         Csak azért, mert úgy érzem, hogy nem vagyok hozzád elég jó, és nagyon félek, hogy elveszítelek, mert nagyon fontos vagy nekem.- hadartam el egy szuszra.

-         Már hogyne lennél hozzám elég jó, nem is értem, hogy képzelhettél ilyet.- és ahogy ezt kimondta, éreztem a hangjából, hogy megbocsátott, és nagyon megkönnyebbültem.

-         Akkor, eljössz a nyaralásra?- kérdeztem félve.

-         Persze- mondta, és lehajolt, hogy megöleljen.

-         Anya! Indulhatunk!- szóltam anyának, jelezve, hogy minden rendben.

-         Jaj, gyerekek, úgy örülök, hogy szent a béke.

-         Mi is. – mondtam anyának.

-         Akkor, indulhatunk?- nézett ránk apa.

-         Igen!- feleltük szinte egyszerre.

Ezután persze kb egy óra múlva indultunk csak, mert még a csomagokat is be kellett rakni a kocsiba, meg mire még mindent bezártunk, és vagy hatszor ellenőrizni kellett, hogy mindent kikapcsoltunk-e, meg ilyesmi. De végül elindultunk, és előttünk volt egy 10 órás út. Azonnal felhívtam Nikit és Annát, hogy megvagyok, és most indulunk, bár a lábam fáj, de Olivérrel minden rendbe jött. Aztán még beszélgettünk egy kicsit (közben és zenét hallgattam), és kis idő múlva bealudtam, ahogy általában szoktamJ.  Amikor felébredtem, nem az a látvány tárult elém, amire számítottam. Nem az a kép, nem azok a hangok. Már besötétedett (vagyis átaludtam egy napot J), a fejem Olivér vállán, és valami borzasztó hangzavar….A szüleim veszekedtek L. Álmos fejjel Olivér felé néztem, és kérdőn pillantottam rá, mire megvonta a vállát. Amennyire ki tudtam venni a „beszélgetésükből” olyasmin veszhettek össze, hogy anya azt mondta, hogy álljunk meg északára pihenni, de apa makacs volt, és szerinte így is vezethet.

-         Nem akarom, hogy baleset legyen a vége, Lili így is alig tud mozogni. Álljunk meg! – követelte anya magán kívüli állapotban.

-         Ennyire nem bízol meg bennem?- kérdezte apa. – Soha nem akarnék rosszat a törött lábú lányomnak, és a családomnak.

-         Hééé! Ébren vagyok!!- háborodtam fel.

-         Ó. Kicsim, nem úgy gondoltam- szólt apa kínosan.

-         Oké, mindegy, de szerintem is meg kellene állni éjszakára. - próbálkoztam, de nem kellett volna.

-         Te is anyáddal vagy?- kelt ki magából apa is. Ekkor már a sírás kerülgetett.

-         Nem, én nem vagyok senkivel, de a lábamnak is jót tenne egy ki pihenő. – ez hatott. Apa lefordult az autópályáról, és az első pihenőnél kiszálltunk, és foglaltunk két szobát. A szobáink egymás mellett voltak, és még lefekvéskor is a veszekedést hallottam a szobájukból. Egyelőre ez a nyaralás, ami egyben a 18. szülinapi ajándékom, nem indul valami simán… L