Ez után a sokk után még nagyjából fél óráig
ültünk a cukrászdában, és elfogyasztottam az ajándék sütimet. Amikor már éppen
menni készültünk, apa mobilja megszólalt. Kicsit félrevonult telefonálni. Azt
hallottam, hogy angolul beszél, de nem értettem a távolság miatt. Hirtelen
megváltozott minden arcvonása. Az amúgy kedves és viszonylag sármos arca
hirtelen mintha legalább 10 évet öregedett volna, a ráncai megerősödtek, és
olyan fehér lett, mint a fal. Ahogyan ezt a jelenetet néztem, éreztem, hogy
valami nincs rendben. Ahogy ott ültem a kis görög cukrászdában, és apát néztem,
megint nagyon különös érzés fogott el. Hirtelen melegség szállta meg a testem,
és mintha két erős, szerető kar ölelne át. Nem tudtam, hogy mit tegyek, de
hagytam, hogy magával ragadjon az érzés, mert szinte éreztem, hogy ennek így
kell történnie. Hirtelen az agyamban bevillant anya képe, ahogyan mosolyog rám.
Aztán vége lett ennek a kellemes érzésnek, az ölelésnek. Ekkor mintha
felébredtem volna, mintha csak egy álom lett volna az egészg mintha meg sem
történt volna. Nem tudtam a dolgot hova tenni, de biztos voltam benne, hogy
igazi volt. Amikor apa visszajött az asztalhoz, azonnal láttam, hogy alig él az
idegtől. Rögtön felé fordultam, és én is éreztem a gyomromban egy enyhe
görcsöt.
-Apa! Mi történt? Kivel
beszéltél?- kérdeztem azonnal.
-Kicsim! Nagyon nagy baj
történt…- itt elcsuklott a hangja, a szeme megtelt könnyel. Nagyon megijedtem.
-Micsoda?- kérdeztem szinte
suttogva.
-Anyu és Olivér…-patakokban
folyt a könnye, de már az enyém is.
-Apa! Mi történt velük??-
most már üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért.
-Keresnünk kell egy kocsit. A
mentők hívtak… lehet, hogy nagyobb a baj, mint gondolnánk.- ekkor én már
tudtam, és minden tiszteletem az övé, hogy ennyit is elbírt mondani.
Visszamentünk a hotelba, és Gábort kezdtem keresni, de Kamillával futottam
össze. Gondoltam, hogy ha elmondom, hogy miért kérjük a segítségüket, akkor
félreteszi a haragot.
-Kamilla! Nagyon nagy baj
van…- és akkor elmondtam ez egész történetet, ő is velem zokogott, megölelt, de
azt mondta, hogy Gábor nem tud jönni, mert amikor jött le a szobájukból a
lépcsőn, akkor valaki ellökte, és a csuklója csúnyán meghúzódott, de ő elvisz
minket. Hamar a helyszínre értünk, ahol a mi kocsink volt totál káros
állapotban, mentőkkel és tűzoltókkal körülvéve. Egyszerűen borzasztó volt a
látvány. Egy mentős lépett oda hozzánk, és angolul kezdtünk beszélni egymással:
-Önök Mrs. Darvas, és Mr.
Kormos hozzátartozói?- kérdezte a mentős.
-Igen, mi vagyunk! Mondja
Uram, mi történt?- érdeklődött apa.
-Drága Uram!...Sajnálattal
közlöm, Mrs. Darvas a helyszínen szörnyet halt, Mr. Kormost próbáltuk
újraéleszteni, de sajnos rajta sem tudtunk segíteni. Már túl késő volt.
Engedjék meg, hogy őszinte részvétemet nyilvánítsam.- ahogy ezeket a szavakat
hallgattam, egyszerűen kitört belőlem a hisztérikus sírás, apa, pedig sápadt
volt, és alig bírt a lábán állni. Én nem bírtam uralkodni magamon, amint
Kamillára néztem nekiestem, és üvöltöttem vele.
-Mindenről a te hülye Gáborod
tehet! Ha ő nincs, akkor ez az egész nem történik meg. Miért kellett nekünk
egyáltalán találkoznunk? Miért nekik kellett meghalniuk?? Kamilla válaszolj,
miért?- tomboltam és üvöltöttem, de Kamilla csak karonfogott, és a kocsiba
rángatott. Én még akkor sem nyugodtam. Apa még beszélt a mentősökkel, majd
beszállt a kocsiba, és szólt Kamillának, hogy mehetünk. Amint a hotelba értünk,
én csak bevágódtam a szobánkba, belefúrtam a fejem a párnába, és sírta.
Egyszer csak kopogást
hallottam az ajtómon, de nem volt kedvem senkivel sem beszélgetni, így nem
szóltam semmit. Az illető mégis benyitott, és Gábor volt az. Felültem az
ágyban, és ő mellém ült.
-Hallottam mi történt.
–kezdte halkan. Én nem szóltam, nem akartam beszélgetni. Majd folytatta:
-Figyelj, én tudom, hogy most engem hibáztatsz, és valamilyen formán jogosan,
mert igazad van abban, hogy nekem se kellett volna kezdeményeznem, mikor
tudtam, hogy barátod van…
-Volt…- javítottam ki
fájdalmasan.
-Hidd el, nagyon sajnálom, és
ha visszamehetnénk az időbe, akkor nem így tennék, hidd el!
-Hallgass! Még ide mersz
jönni? Nem. Nem mehetünk vissza az időben, ezt már nem tudjuk megváltoztatni-
ordítottam neki, de aztán rájöttem, hogy én is ugyanannyira akartam, mint ő, és
én is hibás vagyok az egészben. –Ne haragudj, csak ki vagyok borulva. Még
mindig nem tudom elhinni, hogy többet nem láthatom anyát…-itt elcsuklott a
hangom. –és Olivért, akit már nem szerettem úgy mint régen, de nem így akartam
tőle elbúcsúzni, főleg, hogy már soha nem mondhatom meg ezeket neki. És én is
ugyanúgy felelős vagyok a halálukért, én is ugyanannyira akartam ezt, mint te,
úgyhogy bocsáss, meg azért amit az előbb mondtam. Azzal, már úgysem támasztom
fel őket, ha téged okollak.- fejeztem be.
-Ugyan Lili! Te egyáltalán
nem tehetsz semmiről, és ne okold magad. Én másztam rád, pedig nem kellett
volna. –próbált nyugtatni Gábor.
-Nem ez nem igaz! Én sem
tiltakoztam, amikor megcsókoltál, és én is ugyanannyira akartam, és élveztem
azt a csókot, mint te.- tártam fel neki a gondolataimat és érzelmeimet.
-Tényleg?- kérdezte
csodálkozva Gábor.
-Igen…- sütöttem le a
szememet.
-Akkor nem bánod, hogy
megtettem?- kérdezte.
-Nem. Mert nagyon klassz
volt, és ha mondhatom ezt, akkor talán Olivérrel sose volt ilyen jó, de ezt
akkor is tudtam, és most is tudom, hogy nem volt helyes. És a baleset sem emiatt
volt, lehet, hogy ez így volt megírva, és amúgy is megtörtént volna.- csak
azért tudtam ilyen józanul gondolkodni, mert előtte kisírtam magam, és nagyon
sok mindent átgondoltam. Visszagondolva viszont ennek felét sem gondoltam így.
-Lili! Nem akarok tapintatlan
lenni, de akkor talán van esélye annak, hogy mi ketten…- kezdte.
-Nem. Ez teljesen kizárt. Ha
most veled összejönnék, akkor valóban megcsalnám Olivért, és mindig ő, és ez a
végzetes baleset jutna eszembe a kapcsolatunkról. Viszont szeretnék kérni tőled
valamit.- kezdtem. Gábor bólogatással jelezte, hogy megértette a hallottakat,
bár nem ért vele egyet, a kérésemre azonban felkapta a fejét.
-Mi lenne az?- kérdezte.
-Ne szakíts Kamillával.
Belehalna a fájdalomba. Ő tényleg szeret téged, és kérlek a kedvemért tedd meg
ezt.- fedtem fel a kérésemet.
-Figyelj! Nem hiszem, hogy
még mindig szeretne ezek után is, és nem hiszem, hogy meg tudna bocsátani.
-Szerintem meg igen. Ő
tényleg szeret, és nem tudhatod, hogy mikor találnál még egy ilyen lányt. Csak
ne légy hűtlen, ha kapsz tőle még egy esélyt.
-Hát, nem tudom. Amikor ez
történt velem- a bekötött csuklójára mutat, nekem, meg mintha villám csapott volna a fejembe,
ahogy rájövök, hogy mi folyik itt. Hallom, hogy még beszél, de a szavait nem
tudom felfogni. Hirtelen a szavába vágok:
-Ez kb. a balesettel egy
időben történt igaz?- kérdezem a válaszát várva.
-Igen, kb. miért?- kérdezi.
-És tudod, hogy ki lökött
fel?
-Nem.
-Na, hát én tudom.- kérdőn
néz rám-Olivér.
-Mi??- csodálkozik.
-Szerintem így akart bosszút
állni, mielőtt távozik a földről.
-Mi? Megijesztesz? Ilyen
létezik?
-Szerintem igen. Velem is ez
történt. Amikor apával sütizni mentünk, akkor hirtelen egy szív alakú sütit
hoztak elém, amilyet nem is rendeltem. Aztán fojtogató érzést éreztem a torkom
körül, aki valószínűleg Olivér lehetett, a hűtlenségem miatt- könny gyűlik a
szemembe, és annyira sajnálom, hogy így kellett elmennie, hogy nem tudott nekem
megbocsátani.-… utána pedig, amikor apa félrevonult a mentősökkel telefonálni,
meleg, ölelő érzést éreztem, és anya képe jelenet meg a szemem előtt- csak hagyom,
hogy a könnyem végigfolyjon az arcomon.- Érted már? Biztosan így történt.
-Igen, biztosan, de most
hagylak pihenni, nagyon kimerülhettél-, kezd búcsúzni.
-Várj! És Kamillával mi lesz?
-Lili! Nem hiszem, hogy ez
menne nekünk…
-Tedd meg a kedvemért! Ha úgy
veszed, akkor Olivér egy jelet küldött azzal, hogy fellökött, hiszen nem
akarja, hogy velem legyél, hanem hogy maradj a saját barátnődnél.
-Ja, persze. Olivér jele…
Szép álmokat Lili, és ne gondolkozz sokat.- köszönt el, és lekapcsolta a
lámpát. Nem igazán hisz nekem ebben a dologban, de én tudom, hogy így volt.
Érzem.
