3. rész
Hogyan tovább?
Egyszer csak kopogást hallottam az ajtómon. Apa szólt be, hogy bejöhet-e.
- Kicsim, csak én vagyok! Bejöhetek?
- Kérlek, most hagyj magamra!- próbáltam nagyon higgadt maradni.
- Csak segíteni szeretnénk- próbálkozott tovább apa.
- Majd elmondom, ha szeretném, és amúgy sem tudtok segíteni!- kezdtem ideges lenni.
- Jól van, te tudod, de ha az ajándékunk nem tetszik, akkor azt ugye tudod, hogy ez nekünk nagyon rosszul esik, hiszen azt hittük, hogy ez a legtökéletesebb ajándék, de lehet, hogy tévedtünk.- ekkor már éreztem, hogy apa hangja is feszültebbé, és csalódottabbá válik. Erről szó sem volt, hogy esetleg nem tetszik az ajándék, csak nem igazán tudtam dönteni, hogy melyikre menjek. Hiszen egyaránt fontosak a barátaim, és a családom is. Hallottam, hogy a léptek távolodnak, így egy kicsit megnyugodtam. Amikor éreztem, hogy nem tudok felülkerekedni az éhségen, úgy döntö9ttem lemegyek. Amint leértem, anyáék a nappaliban ültek, és tévéztek.
- Lili, éhes vagy? – kérdezte anya bájosan.
- Igen egy kicsi, de ne fáradj, készítek én magamnak- szóltam be a nappaliba.
- De a hűtőbe van rántott hús, azt csináltam vacsorára. Ha jól esik, akkor abból is ehetsz.
- Jó rendben. Köszi. – ekkor anya egészen más arckifejezésre váltott.
- Kicsikém, ha bármi problémád van, akkor azt tudod, hogy nyugodtan elmondhatod! – kezdte borzasztóan megértően.
- Persze, és kérlek, ne haragudjatok az előbbi kirohanásom miatt – szégyelltem el magam- nem az ajándékokkal van a gond csak…- akadt el a szavam.
- Igen, mégis akkor mivel?- sürgettek.
- Hát… csak annyi, hogy… Anna és Niki is elhívtak a nyáron a nyaralójukba, a szülinapom alkalmából, és nem tudom, hogy mit tegyek. – mondtam tanácstalanul- mivel ők is abban az időben érnek rá, amikor veletek mennék. – nyögtem ki végül.
- Lili, szerintem ez nem akkora gond, te döntsd el, hogy hova és mikor mész, mi megértjük a döntésedet! – mondta nagyon kedvesen anya.
- Köszi, hogy ilyen megértők vagytok, de úgy érzem, már döntöttem is. – közöltem velük, mert csakis az a helyes döntés, ha velük megyek a szülinapomon. Ekkor várakozó tekinteteket kaptam, és kiböktem a választ!
- Veletek megyek a nyáron, a lányok majd várnak. – hadartam el gyorsan a mondatomat.
- Jaj, kicsim én annyira örülök – ölelt át szorosan anya, és látszólag ezt a választ várta.
- Akkor kezdhetnénk pakolni, mert Olivér azt mondta, hogy ha minden jól megy, már ma délután jön, és holnap indulhatunk! – mosolygott apa, és várta a reakciómat.
- MICSODA? Ma délután, de így nem nézhetek ki előtte- kaptam automatikusan a hajamhoz. Ha ma délután jön, és holnap indulunk, akkor vajon itt is alszik? Hú, remek kirándulásnak nézünk elébe. Azonnal felcaplattam a fürdőszobába, és elkezdtem készülődni. Az egész délutánomat azzal töltöttem, hogy 4-re kész legyek, mert ekkorra ígérte megát Olivér, akit, már vagy 2 hete nem láttam, csak telefonon beszéltünk. Hajat mostam, felraktam egy arcmaszkot, hogy szép legyen a bőröm, utána megittam egy pohár joghurtot, ami nem volt túl jó ötlet, mert egy kicsit rosszul voltam, bár lehet, hogy csak az izgalomtól. Ez után a szekrényem előtt gondolkoztam, hogy mit is kellene felvennem, ami kényelmes, de mégis jól néz ki. Először egy barackszínű topra esett a választásom, amit a szekrényem mélyén találtam, és szerintem még soha nem volt rajtam. Rögtön fel is próbáltam, és első ránézésre jól is állt, csak egy kicsit bizarrnak gondoltam a kissé nagy kivágása miatt, mert olyat akartam felvenni, ami mutat valamit, de mégsem. Inkább levettem, és tovább kotorásztam a szekrényben. Végül megtaláltam a zöld trikóm, és felvettem rá a kedvenc fekete-fehér csíkos rövid ujjú kapucnis pulcsim. Ekkorra megszáradt a maszk, és le is mostam, és ekkor megcsörrent a telefon. Gondolkodás nélkül felkaptam.
- Szia-, szóltam bele vidáman, mikor megláttam, hogy Olivér a hívó.
- Szia, drága – kezdte mézesmázos hangon- csak egy rossz hírt szeretnék közölni, és nem fogsz örülni, de nem tehetek róla.
- Jaj, istenkém mond már – türelmetlenkedtem, mert komolyan megijedtem.
- Nyugi, nem olyan komoly, csak annyi, hogy nem tudok menni ma délután, csak holnap reggel, amikor indulunk, és kérlek, mond meg a szüleidnek is ezt. – hadarta gyorsan.
- Oké, de… - értetlenkedtem, de ekkorra éles sípolást hallottam. Ez meg… lerakott! Egyszerűen lecsapta a telefont, és még el sem búcsúzott. Vajon mi lehet a háttérben? Úgy éreztem, mindenképp ki kell derítenem, ezért elhatároztam, hogy elmegyek a szüleihez, és megkérdezem, hogy tudnak-e erről valamit. El is indultam, de előtte anyáéknak szóltam, hogy nem tud jönni Olivér ma, csak holnap. Aztán mondtam, hogy elmegyek sétálni. Semmiképp sem akartam elmondani, hogy lecsapta a telefont, most nyomozni indulok. Ez egy kicsit fura is lenne. Ahogy elindultam, azon kezdtem gondolkodni, hogy minden ilyen fórumon azt mondták, hogy ha egy fiú ilyet csinál, akkor tuti, hogy egy harmadik van a háttérben. Ez nagyon megrémisztett, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy lehet, hogy csak túl sok ilyet olvasok. Viszont, ha ez lenne az igaz, akkor nagyot csalódnék Olivérben, főleg, hogy ma van a szülinapom. Ahogy közeledtem a házukhoz, meg is láttam az utca sarkáról, és gyorsan elbújtam a ház mögé, és óvatosan kilestem. Olivért láttam, egy szép szőke lánnyal, akit éppen… ekkor elszorult a torkom, és a sírógörcs kerülgetett. A lányt éppen szorosan megölelte az ÉN barátom. Ennyi elég volt. Azonnal őrült tempóban szaladtam, és hazáig meg sem álltam. A zokogástól és a futástól alig kaptam levegőt, de nem érdekelt. Be se mentem a házba, csak leültem a betonra a ház tövében, és vagy egy óráig sírtam. Nagyot csalódtam abban, akiben a szüleimen kívül a legjobban megbíztam.
